2010. július 16., péntek

Margaret Mahy: Átváltozás

"A tizennégy éves Laura Chant a serdülő lányok hétköznapi életét éli valahol Új-Zélandon. Szülei elváltak, ő és hároméves öccse anyjukkal élnek, aki egy nem túl jól fizető könyvesboltban dolgozik. Laura jól tanul, vigyáz a kisöccsére amikor anyja délutános, s persze mint nagylány, érdeklődik a fiúk iránt. Ugyanakkor van Laurában valami különös is: előre megérzi az életében bekövetkező eseményeket. Így történik akkor is, amikor kisöccsét hatalmába keríti egy magát régiségboltosnak kiadó, a távoli múltból érkező szellem, s elkezdi felélni a kisfiú életerejét. Laura jól látja, mi történik, de tehetetlen. Elkeseredésében egy felsőbb éves iskolatársához, Sorensenhez fordul, aki a lány gyanúja szerint mágikus képességekkel rendelkezik."

Valamelyik nap Nimával cseverésztünk a neten és valahogy szóba kerültek a könyvek (mily meglepő :D, két könyv függöny miről is beszélhetne), ekkor mutatta meg nekem Margaret Mahy Átváltozás című könyvének a fülszövegét, ami baromira megtetszett. Így aznap azonnal el is rohantam a Libribe, mondván: nehogy már nekem ne legyen meg, aztán pár nap múlva el is kezdtem. És mindjárt az elején két dologgal is szembesültem (most kéretik nem nevetni :)): az egyik, hogy ez egy ifjúsági regény. A mai napig nem értem hogy tudott elsiklani a figyelmen egy ilyen fontos információ felett. :D A másik, hogy valami díjat is kapott. A lényeg hogy baromira képben lehettem, mikor megvásároltam a könyvet.

Most, hogy sikerült magamban tisztázni, hogy valójában ifjúsági regényt olvastam kicsit más szemmel látom a dolgokat. Érezhető a történeten, hogy elsősorban nem én vagyok a célközönség, hanem az ifjúság, mégis végig nagyon jól szórakoztam. :) Amikor izgulni kellett akkor izgultam, amikor pedig drukkolni kellett akkor drukkoltam, egyszóval remekül szórakoztam az olvasása közben. Ha a kedves olvasómban van még egy kis gyermeki lélek, akkor bizton állíthatom hogy képes lesz végigizgulni a könyvet. Egyébként a történet rengeteg útmutatást ad az élethez, akár felnőtt, akár gyermek olvasóról legyen szó, mert mind a két fél megtalálja a benne rejlő üzenetet, csak figyelmesen kell olvasni. :)

Anno régen emlékszem egy boszorkányos sorozatra,
amire kicsit hasonlít a könyv, sajnos a címe nem jut eszembe. Sokszor beugrott miközben olvasgattam a könyvet, csak a regény annyiban más, hogy itt van egy gonosz aki megpróbálja felemészteni a kisfiút, valamint a történet a testvéri szeretetre és kapcsolatra éleződik ki. Egyébként most odaadtam a tesómnak, kíváncsi leszek neki mennyire fog tetszeni, hisz ő még csak tízéves. :)

Ha szeretnél újra gyerek lenni, ha szeretnél egy kicsit boszorkány lenni, akkor semmiképpen se hagyd ki ezt a könyvet.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

15 megjegyzés:

Tara Nima írta...

nem gondoltam volna, hogy nem tűnik fel, hogy ifjúsági könyv, majdnem nagybetűkkel kiabál róla.:D
örülök, hogy tetszik, meg főleg, amiket írtál, hogy a lányomnak is tetszeni fog.

Christina alias Pöfivonat írta...

én sem gondoltam volna, ebből is látszik hogy nem figyeltem rendesen. Egyszerűen csak berohantam a boltba és utána haza rohantam. :D

Csenga írta...

Pöfi ha vásárol :D :D

Névtelen írta...

Marha jó de lesz 2. része?

Christina alias Pöfivonat írta...

Szerintem nem lesz, legalábbis én nem találtam róla információt. :S

Névtelen írta...

tök jó volt tetszett
nomi noémi nonó
10 éves

Névtelen írta...

köff a választ de remélem lesz.
nomi

Névtelen írta...

Olyan kár pedig szupi volt!
Noé

Névtelen írta...

szerintem nagyon jó könyv a lányomnak is tetszett és nekem is érdekes és könnyű szövegű tettszenek a szereplők és természetesen
a témája is kiváló

Névtelen írta...

szerintem lesz 2. része mert nem igy szokodt végződni vagyis nem tudjuk mi történt a szereplőkkel vagyis a főszereplőkkel

Christina alias Pöfivonat írta...

Remélem. :)

MMK írta...

Van 2. része már ??

MMK írta...

Van 2. része már ??

Christina alias Pöfivonat írta...

Ancsi: nem tudok róla, hogy lenne.

MMK írta...

Köszi;)Pedig nagyon várom mert ez így nincs befejezve