"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alin
a gyilkosáig, és bosszút álljon rajta. A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába..." Annyi mindent hallottam már erről a sorozatról a moly nevezetű bolygón, hogy úgy éreztem sokat veszítenék azzal, ha kimaradna az életemből. És valljuk be azért nem álltam messze az igazságtól. :) A végén már Nima egekbe magasztaló bejegyzései tették fel az i-re a pontot, így hamarosan az én kezembe is odakerült a sorozat első-két kötete. Megsúgom, azóta már a harmadik részt is megvettem. :)
A történet igazán különleges, hiszen hol hallottunk vagy olvastunk olyat, hogy egy könyvben nincsen jó, csak gonosz tündér. Igen kedves olvasóim jól olvasták, egyszerűen az írónő megfeledkezett a jó tündér szerepéről. Itt zárójelben meg is jegyzem, hogy V'lane a kedvencem aki szexszel öli meg az embereket, számomra annyira bizarr, hogy már vonzó is egyben. Na de visszatérve a történetre, a szerző stílusa gördülékeny, a könyv olvasmányos és letehetetlen. Persze nem szabad megfeledkezni a humorról sem, ami szintén felejthetetlen a könyvben. A szerző elrepít minket Írországba, lehetetlen nem érezni és látni, szinte a szemünk előtt lebeg. Ráadásul annyira valós a történet, hogy az ember egy pillanatra elgondolkodik azon vajon nem-e valóssággal áll szemben. Karen Marie Moning hihetetlenül jól osztja a lapjait, semmit sem kapunk meg egyszerre, mindenből egy kicsit, hogy az olvasónak legyen min agyalnia. Persze egy öt kötetes sorozat esetében ezt el is várja az ember.
A helyszín mellett természetesen nem szabad megfeledkezni a főszereplőről sem. Kérem szépen ez a nő már annyira kiborító, hogy pont ettől lesz kedvenc. Borzasztó a hülye rózsaszín és öltözködési mániájával, sikítófrászt kaptam amikor azt ecsetelte éppen milyen ruhadarab van rajta és hogyan illeszkednek egymáshoz. Ilyen idegesítő, frusztráló nőszeméllyel még nem találkoztam egy könyvben sem. :D De ahogy minden ez is elmúlik egyszer, hiszen a történet haladtával Mac személyisége szépen lassan megváltozik, már nem az lesz akit az elején megismertem. De erről ne is beszéljünk többet, mert a végén még elmesélek mindent. :) És itt van még Jericho Barrons, a fickó, akiről azt hisszük, hogy ismerjük, de végül kiderül hogy mégsem. Titokzatos, sármos, olyan férfi akitől a nők egy része biztos, hogy szívéhez kap.
A lényeg, hogy ebben a sorozatban valahogy passzol minden mindennel. A helyszín tökéletesen illik a hangulathoz, hiszen a történet amellett hogy humoros mégis szürke és borongós, mint úgy általában Írország. Mac ahogy az esetlenségével átveszi maga is az írek stílusát és a tündérek akik szépen beleolvadnak ebbe az egészbe. Nagyszerű, nagyszerű kérem szépen. Ha ajánlom kellene valamit valakinek ez a sorozat biztos, hogy benne lenne. :)
"
– Azt szeretném, hogy… hogy is mondjátok ti ezt… legyünk barátok.
– Az elmebeteg erőszakoskodóknak nincsenek barátaik.
– Nem ajánlottam volna fel, ha tudom, hogy elmebeteg erőszakoskodó vagy."
Karen Marie Moning tud valamit, írni legalábbis biztosan. :) Na meg persze feldobni az unalmas szürke hétköznapokat. Használata: szürke esős időben, de mondhattam volna depresszió ellen is, egy a lényeg: szórakoztat teljes mértékben. És ha az én ajánlom nem lenne elég olvasd el a többiekét is. :)
Mások is olvasták:
Nima: ITT
Katamano: ITT
A történet igazán különleges, hiszen hol hallottunk vagy olvastunk olyat, hogy egy könyvben nincsen jó, csak gonosz tündér. Igen kedves olvasóim jól olvasták, egyszerűen az írónő megfeledkezett a jó tündér szerepéről. Itt zárójelben meg is jegyzem, hogy V'lane a kedvencem aki szexszel öli meg az embereket, számomra annyira bizarr, hogy már vonzó is egyben. Na de visszatérve a történetre, a szerző stílusa gördülékeny, a könyv olvasmányos és letehetetlen. Persze nem szabad megfeledkezni a humorról sem, ami szintén felejthetetlen a könyvben. A szerző elrepít minket Írországba, lehetetlen nem érezni és látni, szinte a szemünk előtt lebeg. Ráadásul annyira valós a történet, hogy az ember egy pillanatra elgondolkodik azon vajon nem-e valóssággal áll szemben. Karen Marie Moning hihetetlenül jól osztja a lapjait, semmit sem kapunk meg egyszerre, mindenből egy kicsit, hogy az olvasónak legyen min agyalnia. Persze egy öt kötetes sorozat esetében ezt el is várja az ember.
A helyszín mellett természetesen nem szabad megfeledkezni a főszereplőről sem. Kérem szépen ez a nő már annyira kiborító, hogy pont ettől lesz kedvenc. Borzasztó a hülye rózsaszín és öltözködési mániájával, sikítófrászt kaptam amikor azt ecsetelte éppen milyen ruhadarab van rajta és hogyan illeszkednek egymáshoz. Ilyen idegesítő, frusztráló nőszeméllyel még nem találkoztam egy könyvben sem. :D De ahogy minden ez is elmúlik egyszer, hiszen a történet haladtával Mac személyisége szépen lassan megváltozik, már nem az lesz akit az elején megismertem. De erről ne is beszéljünk többet, mert a végén még elmesélek mindent. :) És itt van még Jericho Barrons, a fickó, akiről azt hisszük, hogy ismerjük, de végül kiderül hogy mégsem. Titokzatos, sármos, olyan férfi akitől a nők egy része biztos, hogy szívéhez kap.
A lényeg, hogy ebben a sorozatban valahogy passzol minden mindennel. A helyszín tökéletesen illik a hangulathoz, hiszen a történet amellett hogy humoros mégis szürke és borongós, mint úgy általában Írország. Mac ahogy az esetlenségével átveszi maga is az írek stílusát és a tündérek akik szépen beleolvadnak ebbe az egészbe. Nagyszerű, nagyszerű kérem szépen. Ha ajánlom kellene valamit valakinek ez a sorozat biztos, hogy benne lenne. :)
"
– Azt szeretném, hogy… hogy is mondjátok ti ezt… legyünk barátok.
– Az elmebeteg erőszakoskodóknak nincsenek barátaik.
– Nem ajánlottam volna fel, ha tudom, hogy elmebeteg erőszakoskodó vagy."
Karen Marie Moning tud valamit, írni legalábbis biztosan. :) Na meg persze feldobni az unalmas szürke hétköznapokat. Használata: szürke esős időben, de mondhattam volna depresszió ellen is, egy a lényeg: szórakoztat teljes mértékben. És ha az én ajánlom nem lenne elég olvasd el a többiekét is. :)
Értékelés: 5/5
Mások is olvasták:
Nima: ITT
Katamano: ITT
1 megjegyzés:
nagyon örülök, hogy tetszett.:))
amikor még az elején tartottál, és Mac kiakasztott, aggódtam picit, hogy bírjad tovább, mert lesz ez még másképp is.:))
Megjegyzés küldése