2013. szeptember 12., csütörtök

Az ebook olvasó és én 1. rész


Forrás: blogs.library.duke.edu
Nagyon sokáig ellenálltam annak, hogy beálljak azok közé, akiknek e-book olvasójuk van. Ennek oka, hogy imádom a friss könyvet megtapizni, érezni a nyomdafesték illatát, ezt pedig egy e-olvasóval sajnos nem lehet megcsinálni ( vagyis lehetne, de elég hülyén venné ki magát, hogy szagolgatom a nagy semmit :) ) Ám végül megtört az ellenállás, ami egy hosszú-hosszú folyamat eredménye és tegnap életemben először megfogdostam néhány ilyen kütyüt, ennek eredményeképpen gazdagabb lettem egy Nook Simple Touch e-olvasóval. Egyelőre még csak virtuálisan az enyém, de egy-két nap múlva már fizikailag is birtokolhatom.

És miért pont erre esett a választásom? Mert egyből beleilleszkedett a kezembe, a gombok pont úgy helyezkednek, hogy kényelmesen tudom nyomkodni. Érintőképernyős, amihez már iszonyatosan hozzá vagyok szokva, és nem utolsó sorban a külseje sem elhanyagolható szempont, hiszen a többivel ellentétben ez nem kelt kínai műanyag hatást. Továbbá egy kis tuningolással extra funkciókat is lehet rá varázsolni, mivel a rendszere Android alapokon fut. Zseniális.

További tulajdonságok:
  • Gyártó: Barnes & Noble
  • Beépített memória 2 GB (valójában 240 Mb a szabad hely, mivel az oprendszert is tárolni kell valamin)
  • Memória bővítés: microSD
  • Kijelző mérete: 6"
  • Kijelző felbontás: 800x600
  • Támogatott fájltípusok: BMP, EPUB, GIF, JPG, PDF, PNG
  • Akkumulátor: Li-ion
  • Csatlakozás: USB 2.0
Állítólag egy töltéssel akár két hónapig is kibírja, de ezt az állítást csak akkor tudom megerősíteni, ha már teszteltem. :) 


Hamarosan jövők a további tapasztalatokkal!

6 megjegyzés:

Nikkincs írta...

Gratulálok hozzá! :) Én tavaly szeptemberben leptem meg magam egy e-readerrel, szeretem azóta is, nagyon hasznos :)

Christina alias Pöfivonat írta...

Nikkincs: bízom benne, hogy ki fogom használni. :)

PuPilla írta...

Hűűű, gratulálok hozzá! Miamonának is Nook van, Nukinak hívja, szóval láttam már, kb hogy néz ki, nagyon aranyos. De én a saját Kindlimbe vagyok szerelmes (tudod, olyannyira, hogy képes vagyok egy vagyont elkölteni egy képernyőcserére...:D)

Olvass rajta sokat, és majd számolj be. :) Én imádom, tényleg, de nekem is hiányzik az olvasás megszokott szertartésossága belőle, a borító nézegetés, becsukás után. kicsit kevésbé emlékszem a történtekre is (kivéve az überszuper könyveket), és nincs könyvszaga se :D

Joeymano írta...

Tök cuki, ahogy kinéz. Kíváncsi leszek a tapasztalatokra. A nyaraláson én is gondolkodtam rajta, amikor az ismerős milyen könnyedén kitámasztotta a kavicsokkal a kindlijét, én meg mit szenvedtem a kis bookchair-emmel, mert mindig átlapozta a szél egy másik oldalra a könyvemet. :)

Christina alias Pöfivonat írta...

Pupilla: már most nagyon szeretem, pedig még csak egy hete használom. Nagyon tetszik benne, hogy bárhogy tartom minden hogy tudok lapozni, nem szorítkozik csak a gombokra. De majd fogok róla egy hosszabb monológot írni, ha már többet használtam. :)

Christina alias Pöfivonat írta...

Joeymano: és élőben még aranyosabb. :) Csak ajánlani tudom neked, bárhol lehet vele olvasni és olyan könnyű használni. :)