2014. augusztus 8., péntek

Jan-Philipp Sendker: Szívszelídítő


"Történet egy anyáról, akinek szívéhez közelebb állt egyik fia, mint a másik, és bűntudata halála után sem hagyta nyugodni. 

Történet egy fiúról, akit édesanyja nem akart a világra hozni, akinek a magány volt a leghűségesebb társa, s akinek szíve kővé dermedt a háború borzalmaiban. 
Történet egy lányról, aki tudta, mekkora erővel bír a szeretet, és tudta, hogyan kell megszelídíteni, újrahangolni egy elgyötört szívet. 
Történet egy nőről, aki háta mögött hagyta a nyugati világot, hogy megtalálja, ami a legfontosabb az életben: önmagát. 
Az egymásba fonódó történetekből egyetlen regény kerekedik, mely izgalmas emberi sorsokról mesél, miközben bemutatja Burma babonákkal, ugyanakkor bölcsességgel átszőtt kultúráját, és felnyitja szemünket egy olyan világra, melyben a szeretet, a megbocsátás és a szabadság jelentik az igazi hatalmat."

Miután elolvastam a Hazatérést az írótól egyértelmű volt, hogy hamarosan olvasnom kell majd a folytatást, ráadásul a Szívszelídítőben visszatér az előző kötetben megismert Julia, csak időközben eltelik tíz év. Ugyan volt sejtésem arról, hogy mire számíthatok a szerzőtől, de ez a kötet véleményem szerint sokkal megrendítőbb volt, ezáltal sokkal nehezebben is csúsztak a lapok, mint amire számítottam. Ennek oka pedig nemsokára kiderül majd számotokra is.

"Azon tűnődöm, vajon képesek vagyunk-e lelkünk egy részét levedleni magunkról, ha egy másik réteg már növésben van alatta. Akár a régi kígyóbőr. Vajon egy meggyötört lélekből válhat kiegyensúlyozott? Egy szomorúból lehet vidám? Egy magányosból boldog? Nem egy-két napra, hanem örök időre."

A két kötet között eltelik tíz év, miközben Julia szerelmes lesz, majd újra magányos nő válik belőle. Miután visszaköltözik a saját otthonába, egyik napról a másikra egy hangra lesz figyelmes, aki megszólítja, beszél hozzá és kérdéseket tesz fel neki. Julia az első ijedtség után szakemberhez fordul, aki felírja számára a megfelelő gyógyszereket, de nem használnak semmit. Ezután egy jó barát hatására elindul megkeresni a hang múltját és így tér vissza Burmába, ahol megismerte apja múltját és féltestvérét. Ám Burmában nem csak válaszokat talál a kérdéseire, hanem annál sokkal de sokkal többet, ám ahhoz hogy megtudjátok pontosan mi az el kell olvasnotok a történetet. 
Jan-Philipp Sendker ugyanazzal a stílussal, szépséggel fogalmazza meg annak a nőnek a múltját akit nem csak szerencsével, hanem szenvedéssel is megáldott a sors. Egyszerre fájdalmas, megrendítő és gyönyörű az ő története, ami sokkal nagyobb hatással volt rám, mint a Hazatérésben megismert szereplők élete. Elgondolkodtatott, elszomorított, ugyanakkor mégis élveztem minden sorát ennek a kivételes, furcsa történetnek. A szerző különös érzékkel tudja megragadni az emberi sorsokat, megfogalmazni és továbbiadni számunkra úgy, hogy megértsük az általa közvetített mélyebb mondanivalót, üzenetet.

A Szívszelídítőben szintén a burmaiak élete kerül a középpontba, ahogy azt már az előző kötetben megszokhattuk, de itt az író nagyobb hangsúlyt fektetett a múltra, több történelmet kapunk, ami egyszerre megrendítő és érdekes. Ugyanolyan olvasmányos, fantasztikus történet, ahol az események szépen lassan csordogálnak azért, hogy mi közben elmerengjünk egy - egy gondolaton, mondaton vagy párbeszéden. Számomra ez a kötet az előzővel ellentétben hibátlan volt, sokkal jobban tetszett és sokkal könnyebben bele tudtam magam élni az eseményekbe, aminek a következménye, hogy egy-egy jelenetnél bizony el kellett morzsolnom pár könnycseppet. Előfordulhat hogy a szereplők bizonyos cselekedeteivel nem értünk majd egyet, de mivel más az életvitelük és az életstílusuk, ezért el kell fogadni az ő döntésüket. Annyira más az ő szemléletük, sokkal könnyedebben, nyugodtabban fogadnak el egy bizonyos helyzetet, mint azok az emberek akik más kultúrában nevelkednek fel. Nem azt mondom, hogy az a jó ahogy a burmaiak élnek, de mindenesetre érdemes jobban megismerkedni velük és az ő kultúrájukkal.

Ez a kötet is fantasztikus volt, sőt fantasztikusabb, ezért mindenképpen ajánlom elolvasásra azoknak, akik már olvastak valamit az írótól, mert egyáltalán nem fognak csalatkozni. De nyugodtan próbálkozhatnak azok is akik még nem olvastak a szerzőtől semmit, mert nem függ szorosan össze egymással a két kötet, így bátran kézbe lehet venni. A Szívszelídítő megindító történet, amiben megismerhetjük Burma történetét és kultúráját emberi sorsokon keresztül.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

0 megjegyzés: