2015. január 4., vasárnap

Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek

Nem, ez még nem egy végleges értékelés a könyvről, mert még nem olvastam ki. Viszont muszáj vagyok írni róla, mert megfoghatatlanul brutálisan jó könyv és már most tudom, hogy az idei év egyik kedvence lesz, pedig még csak éppen elkezdődött ez az év. És ha minden olvasmányom csak feleannyira isteni lesz, akkor felettébb boldog leszek. 

Szóval ez egy tipikusan olyan fantasy, aminek a világát nem csak egyszerűen elképzelem, hanem szinte teljesen benne élek. Ezzel kelek, ezzel fekszem. Teljesen betölti a gondolataimat és szinte már remegve várom mikor van legalább öt percnyi lélegzetvételnyi időm, hogy újra belemerülhessek. Bár nem így kezdődött a kapcsolatunk. Az első néhány fejezeten túljutva úgy éreztem, hogy ez egy elég jó történet lesz ahhoz, hogy a folytatásokat is megvegyem majd, de aztán szépen lassan beleivódott mindenhova és most  a történet háromnegyed részének ledarálása után jöttem rá, hogy teljesen belezúgtam. Imádom a történetet, a karaktereket, a zseniálisan felépített világot,  egyszóval szerelmes vagyok. És ilyenkor tudom igazán gyűlölni azt, hogy még várni kell a folytatásra, mert már most utálom, hogy hamarosan vége lesz és a második rész nem lesz mellettem, hogy ott folytassam ahol abbahagytam. Borzalom!

Elfogult és lelkes vagyok, mert végre egy olyan fantasy, egy olyan történet, ami ha nem is azonnal, de tutira leveszi az embert a lábáról. Ha egy igazán jó könyvre vágytok, akkor ezt mindenképpen olvassátok el. ;)

"„A királyok kora lejárt – és én fojtottam vérbe.”
Tamás tábornagy királyellenes puccsa korrupt arisztokratákat küldött a guillotine alá, és éhezőket juttatott kenyérhez. Egyúttal azonban háborút provokált a Kilenc Nemzetekkel, és belső támadásokat a királyhű fanatikusok részéről. Közben Tamás állítólagos szövetségesei, az Egyház, a munkások szakszervezete és a zsoldoscsapatok között kapzsi hatalmi harcok törnek ki.
Kifogyva a lehetőségekből, Tamás saját félelmetes lőpormágusi képességei mellett csak kevés bizalmasára támaszkodhat. Közülük leginkább saját elhidegült fiára, a megkeseredett Tánielre, aki briliáns lövész és lőpormágus, és Adamatra, egy nyugdíjazott rendőrfelügyelőre, akinek hűségét zsarolással teszik próbára.
A külső és belső ellenség szorításában vergődve, felerősödnek a rémült suttogások pusztításról és halálról, és a földre visszatérő egykori istenekről. Persze, ezek csupán babonás vén parasztok legendái – modern, tanult emberek már nem hisznek az ilyesmiben. Pedig talán jobban tennék…"

0 megjegyzés: