2008. november 15., szombat

Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

Mivel valaki valamikor egyszer már lenyúlta ezt a könyvemet (balga módon kölcsönadtam) ezért, kénytelen voltam egy másik példányt beszerezni, amiben nagy segítségemre volt Nima. (De most már nem eresztem, úgyhogy ne is próbálkozzatok.) A mű, amit sikerült felvásárolnom az Antikváriumban az 1957-es kiadás, így nem csak a tartalma nagy kincs számomra hanem a külcsín is, hiszen ez egy igazi sárga lapos könyv, aminek még a szaga is a régi időket idézi. :D

Egyébként
ezt a könyvet valamikor 13 éves koromban olvastam először, akkor is alig bírtam letenni és most is.

Nem tudom egyébként, hogy csinálja az író, de az összes műve letehetetlen. Imádom mindegyiket egytől egyig, de valahogy ez kiemelkedően sikerült.

A történet:

"Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses, zöld selyem lámpaernyővel és barátságosan mosolygott.
-Bocsánat-mondta és udvariasan megemelte a lámpaernyőt-, nevem Van der Gullen Félix."

A szigetvilág egyik kis csendes Hoteljében, igencsak megzavarják a vendégek nyugalmát egy elképesztő hírrel: az egyik lakó pestisben való megbetegedése miatt vesztegzár alá kerültek. Nem elég, hogy nem mozdulhatnak ki a szállodából, de még egy gyilkosság is tovább rontja az amúgy is "jókedvben" lévő vendégek hangulatát. A hotel e perctől kezdve igencsak elképesztő fordulatok helyszínévé válik, rémületbe kergetve ezzel a gyenge idegzetű milliomosokat. Az olvasó pedig megismerkedhet egy igencsak gáláns lovaggal, aki hol pizsamában, hol egy szál lepedőben, hol pedig épp tengerész gyalogosok ruhájában mászkál. Ez a kedves fiatalember mindeközben nem csak, hogy szerelembe esik, még meg is ismerkedik egy ékszereket hajszoló házasságszédelgővel, egy bőröndbe zárt hullával és egy talpraesett nyomozóval.

Erről a könyvről nem tudok és nem is akarok negatívat mondani. Egyszerre izgalmas, szórakoztató, kacagtató, amit érdemes legalább egyszer a kezetkbe venni.

A XX. század remekműve a szórakoztató irodalom műfajában.

Kész, ennyi. No comment.

Értékelés: 10/10****

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Nekem is tettszett ez a könyv, de már rég olvastam és segítséget szeretnék kérni mert feladatokat kell hozzá megcsinálnom.
Remélem tudsz nekem segíteni! :)
Ria

Christina alias Pöfivonat írta...

Ha tudok akkor mindenképpen. :)

Névtelen írta...

A mű főszereplőjének hogyan alakul a sorsa a regényben, ezt kell leírni+
Kik azok, akik segitettek a főszereplőt életeben, kik azok, akik gátoltak? (Tetteiken keresztul, alatamasztva)+ a főszereplő és a főbb szereplők jellemzese (tetteiken keresztul, példákkal alátámasztva)
Nagyon megköszönném ha tudnál nekem segíteni...előre is kössziii..:))
Ria

Névtelen írta...

Akkor tudnál nekem segíteni?
Nagyon örülnék nekii:)) ..de az sem baj ha nem..:((

Névtelen írta...

Akkor tudsz segíteni akár csak valamelyikben is ??
Mert sajnos holnapra kell :((:/
Ria://

Christina alias Pöfivonat írta...

Ne haragudj, de nem voltunk itthon. Sajnálom. Sikerült azért megírni?