2009. április 13., hétfő

Susan Elizabeth Phillips: Apafogó

Szeretem az ilyen meleg tavaszias napokat, amikor nem kell törődni semmivel sem, egyszerűen csak kiülünk a kertbe, hallgatjuk a madarak csiripelését és közben olvasunk. Ilyenkor tudok igazán elmerülni egy műben, főleg ha egy olyan könyvről van szó, mint az Apafogó. Ennek hatására sikerült is kiolvasnom egy nap alatt. :)

Dr. Jane Darlington (fizika professzor, akinek IQ-ja majdnem 200) a születésnapján rádöbben, hogy valami nagyon fontos hiányzik az életéből, mégpedig egy gyerek. A legtöbb nő szerintem így lenne vele, ha a 34. születésnapját ünnepelné. Persze a szomszéd csaj épp akkor toppan be, amikor Jane teljesen ki van borulva. Ennek következménye, hogy a szomszéd nőci előáll azzal a banális ötlettel, hogy összehozza az egyik futballjátékossal, név szerint Cal Bonnerrel. Dr. Darlington számára tökéletes apajelölt, már csak azért is, mert úgy gondolja, hogy Cal buta, mint egy tök. De téved, és erre akkor kell rájönnie, amikor terhes lesz és minden a feje tetejére áll.

Susan Elizabeth Phillips hozta a formáját. :) Nem csalódtam, ebben a műben minden benne van, aminek benne kell lennie: szex, szenvedély, humor és egy kis romantika. Ez kellett most nekem, hogy ki tudjam magam kapcsolni. Hát ez az írónőnek sikerült is. Annyira élveztem a könyvet, hogy teljesen megfeledkezve a körülöttem lévőkről hangosan kacarásztam. Csak akkor vettem magam észre, amikor a párom igencsak meglepett arccal nézett rám. Szerettem volna neki elmondani, hogy mennyire mulatságos dolgokba csöppen bele Jane és Cal, de hát nem igazán sikerült úgy elmesélnem neki, mint ahogy a könyvben volt.

Egy valami viszont idegesített, mégpedig az a sok helyesírási hiba ami a könyvben volt. Igaz, nem értem miért vagyok ezen felháborodva, amikor nem ez az első eset, hogy ilyennel találom szembe magam, de ezt muszáj most volt kiadnom. :)


Jaj még mielőtt elfelejteném, ha esetleg valaki úgy dönt, hogy megvásárolgatja az írónő könyveit, figyeljen arra oda, hogy milyen sorrendben olvassa őket. Ugyanis az Álom, édes álom című könyv az Apafogó folytatása. Tehát először Apafogó, majd Álom, édes álom. Rendben? Tényleg érdemes erre odafigyelni, mert én pont fordítva olvastam és hát egy kicsit érdekes volt. :) Persze ez nem rontotta el a könyv olvashatóságát, de sok mindent elronthat, ha az ilyen apróságokra nem figyelünk.

Imádom az írónő könyveit és minden agysejtjem azt kiabálja, hogy MÉG, MÉG, MÉG. Nem lehet abbahagyni, olyan mint egy vírus, ha egyszer elkap akkor véged..... :)

Értékelés: 10/10**

Mások is olvasták:
Amadea: ITT


2 megjegyzés:

Amadea írta...

Jajj nekem is nagyon tetszett, az a mályvacukor bakker...:)))
Ja, a helyesírási hibák, meg a ritka ronda giccses borító boááá.

És köszönöm a linket, nem tudom, miért kaptam, de köszönöm:)

Christina alias Pöfivonat írta...

Azért kaptad, mert te is írtál róla véleményt. Meg hát különben is, terjedjen az IGE! :D:D:D:D