2009. augusztus 22., szombat

Fejős Éva: Csajok

Három nő és egy férfi.

Hanna: aki volt férjét próbálja elfelejteni,- persze barátai mindent megpróbálnak még az univerzumot is segítségül hívják-, de nem sok sikerrel. Mindennek tetejébe, még az állását is elveszti, pont akkor amikor Londonba utazott volna és ha ez nem lenne elég szülei még egy igazán "rokonszenves" kutyával is megajándékozzák. :D

Móni: férjes asszony. Épp egy vámpíros gyerekkönyvet irkál, amit később meg is próbál itthon kiadni. Mindezalatt nevelgeti a húszéves lányát és két éves kisfiát, és hogy ne unatkozzon természetesen a férje után is nyomoztat egy kicsit (- lehet hogy megcsalja?).

Flóra: épp szerelmes egy két gyermekes apukába. Folyamatosan szenved attól, hogy a pasi még nem vált el, de jön a szuper nagymami és megmenti a tanácsaival.

Márk: a meleg srác. Mindig mindenhol ott van és próbálja ellátni a csajokat a jobbnál jobb tanácsaival hogy annyira ne utálják a Mars lakókat. Mindeközben könyvet ír a ezoterikus dolgokról és próbál rendes életet élni. Vagy annyira mégsem? :)

Ezen négy barát életét ismerhetjük meg,
akik szeretnek és viszontszeretik őket, néha csalódnak, néha szárnyalnak - mint bármelyikünk, ahogy Fejős Éva mondaná. :)


Kifejezetten imádtam benne a nagymamit. Különös beszólásaival és kellemes tanácsaival ez a nyolcvanöt éves néni belopta magát a szívembe. :) Úgyhogy bízom benne, hogy fogok még róla olvasni, mert nagyon érdekes figura. :) Szerintem elsősorban emiatt vált kedvencemmé ez a mű, ez nem azt jelenti, hogy toplistára kerül, hanem egyszerűen csak különdíjat fog kapni tőlem.

Fejős Évának az összes könyve megvan, de mindhárom közül ez lett eddig a legjobb. Szórakoztató, kellemes olvasmány és még humoros is. Úgy veszem észre, hogy az írónő előbb vagy utóbb, de bele fog jönni az írásba vagy mi a fenébe. :)

Érdekessége a könyvnek, hogy meghagyta ezt az internetes stílust, hisz egyébként is ilyennek indult. Ez az jelenti, hogy minden fejezet maximum 5 oldalas és mindegyiknek van egyedi címe, amelyen néhol jól elszórakoztam. :) Persze ennek is meg van a hátránya, mert előfordult hogy két egymást követő fejezetben akkorákat ugrott az időben, hogy csak pislogtam nagyokat. De emiatt nem veszít az élvezhetőségéből, maximum csak meglepődünk.


Saját magamon csodálkoztam, mikor tudomásul vettem hogy igencsak el vagyok szomorodva azon, hogy vége lett a történetnek. Most egyelőre csak bizakodhatok, hogy olvashatok még a Vénusz lakók életéről.

Majd ha lesz időm, akkor Évához is megyek tüntetni, ha már így belejöttem. :)

Értékelés: 10/9,5

Mások is olvasták:
Vandus: ITT


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

sziasztok!csak lenne egy kérdésem:hogy hívták a nagymamit?nem emlékszem és jelenleg nincs kézközelben a köny:/

Christina alias Pöfivonat írta...

Szia! Sajnos nem tudok neked ebben segíteni. :)