Török Szonja harmincéves sikeres nő, akinek a pályája éppen felfelé ível. Mindeközben egy titokzatos udvarló folyamatosan küldözgeti a szebbnél szebb virágokat, mindaddig míg egy kávézóban nem találkoznak. A romantikus széptevő hol megjelenik, hol előbukkan, ami arra készteti Szonját hogy elmenjen egy párizsi forgatásra. És ekkor valami olyan történik a kisasszony életében ami eddig soha... SZERELMES LESZ.A könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy belecsöppentem egy romantikus fekete-fehér filmbe. Ebben az egészben csak az volt a furcsa, hogy mindez a XXI. században játszódik, de mégis valahogy a képkockák úgy pörögtek le bennem mintha mindez valamikor a XIX. században történne. Érdekes. :D Főleg azok a jelenetek erősítették bennem ezt az érzést, amikor Szonja Párizsban volt, sőt néhol teljes mértékben idegennek találtam a high-tech kütyüket, valahogy nem voltak odavalóak. Utáltam amikor kiszakított ebből a mesés világból és visszatértünk a rideg valóságba. :S
Viszont imádtam a furcsa neveket amiket az írónő használt azokra a személyekre akik úgymond mellékszereplői a történetnek, lásd.: Lámplalázné, vagy Asszisztenslány. Eleinte nehezen kaptam el a fonalat, már csak azért is mert a történetben néhányszor ide-oda ugráltunk, így néha nem tudtam ki-kivel van, vagy egyáltalán most hol is vagyunk. De ebbe hamar bele lehetett jönni, meg egy idő után szépen folyt minden a maga medrében és megszűntek ezek az ugrálások is.
Szerintem az utolsó oldalakon (és most itt egy kis SPOILER következik) nem kellett volna beleszőni a történetbe ezt a filmes mizériát, sőt nem is értettem hogy kerül ez ide. Valahogy nem hiányoltam a történetben George Clooneyt, Salma Hayeket meg a többieket, nekem ez már túl amerikai volt. Azt hiszem ezen a ponton majdnem síkitó frászt kaptam és folyamatosan egyetlenegy kérdés vilogott a fejembe "Miért?". Itt megtört bennem a fekete-fehér filmes elképzelésem és helyette belépett valami túl modern, valami más és ez nem tetszett. Egy biztos: ÉN másképp fejeztem volna be.
Egyébként ennek az egész történetnek van egy fajta varázsa és ezt nagyon jól illusztrál a borító, ami kimondottan gusztusosra sikeredett. Habár kiborultam, hogy a könyv hátulján és belsejében is Vass Virág néz rám, de az is igaz, hogy ma már nincs Pesten olyan terület ahonnan ne ő tekintene vissza. De azért ez már kicsit sok volt. :)
A regény vége engem elszomorított, valahogy nem lett kerek ez az egész, vagy talán csak heppiendet vártam. Nem is tudom, azt hiszem csalódott vagyok. :S Mindenesetre nekem tetszett Vass Virág írása még ha kicsit furcsa is így elsőre, de valószínűleg befizetek a következőre is ha lesz még. :) Ja és kérek mindenkit, hogy mellőzze a Fejős Évával való összehasonlítgatást, mert két különböző stílusban pötyögnek mind a ketten. :)
Értékelés: 10/8
Mások is olvasták:
2 megjegyzés:
Hááát... asszem örülök, hogy nem ruháztam be rá, ha jól értettem, ő is - mint jónéhány magyar szerző - ide-oda ugrál, beleiktatódnak a történetbe egyáltalá nem odaillő dolgok, ezt nagyon nem szeretem...
Azért annyira nem volt vészes és követhetetlen. :) Ha esetleg találkozol vele a könyvtárban vagy egy leértékelésen annyit megér, mert érdemes elolvasni. Csak elsőre szokatlan a stílusa. :)
Megjegyzés küldése