Lauren Beukes: Moxyland

"Vágod, mi folyik a világban? Azt hiszed, tudod, kié a valódi hatalom? Rohadtul fogalmad sincs róla. A Moxyland félelmetesen hiteles thriller a technológiai fejlődésről és az általa felemésztett szabadságról. Beukes Fokvárosának sokszínű világában underground mozgalmárok csapnak össze génmódosított harci kutyákkal, és feltörekvő celebek adják el reklámfelületnek a testüket nanotechnológiai designerdrogokért cserébe. Kendra, egy művészeti iskoláról kibukott fotós kísérleti marketingprogramra jelentkezik; Lerato, az ambiciózus programozó titkon át akar igazolni a multicégtől, amelynek dolgozik; Tendeka, a forrófejű aktivista egyre veszedelmesebb akciókat szervez, és Toby, a sármos blogger rájön, hogy a videojátékok, amikkel pénzért játszik, sokkal több mindent rejtenek, mint amit a látszat mutat… Négy fiatal története fonódik össze egy olyan világban, ahol a virtuális identitás legalább olyan fontos, mint a valódi. A lekapcsolás a rendszerről rosszabb a börtönnél is, valakinek mégis szembe kell szállnia a Kormányzat Rt-vel – kerül, amibe kerül."
 

Először arra gondoltam megvárom férjet a bejegyzéssel, merthogy most ő olvassa a könyvet, de mivel még csak a felénél tart, ezért jobbnak láttam inkább most megírni a bejegyzést, ki tudja mikor ér a végére. Lauren Beukes írásaira azóta vagyok kíváncsi mióta az AdAstra kiadónál megjelent a Zoo City. Sajnos, ahhoz még nem volt szerencsém, de miután elolvastam a Moxylandet biztos vagyok benne, hogy hamarosan azt is kézbe fogom venni.

"A látóhatáron felszikrázik valami, és először azt hiszem, valami szoftverhiba, de ahogy szétterjed a színek kavalkádja, rájövök, hogy valaki meghekkelte az eget. Sarki fényt látok. Ez a Pluslife legszebb része. Itt tényleg befolyásolhatja az ember a világot. "
 

Elsőként szeretném leszögezni, hogy életemben nem olvastam még a cyberpunk műfajában egyetlen regényt sem, emiatt nekem elég nehézkesen ment az eleje. Szó se róla, azért az írónő se könnyítette meg a helyzetemet, mert a sok szleng csak még jobban nehezítette az olvasást. Az elejéről nekem hiányzott a világ felvázolása, ami miatt egy-két dolgot könnyebben be tudtam volna fogadni, de természetesen azért enélkül is teljes mértékben meg lehet érteni a történetet. Viszont a Moxyland olyannyira lendületes, hogy csak úgy sodródtam vele. Vitt előre és csak azt akartam, hogy még többet és többet kapjak belőle. Hihetetlen varázsa és hangulata van az egész könyvnek, még ha sokáig nem is értettem, hogy mi lesz a történet vége. Merthogy ez a könyv olyan, mint a kirakós játék, ami teljes mértékben csak a végére áll össze, de akkor viszont nagyot tud ütni.
 

Az írónő által felvázolt jövőkép színes és sokrétű, - nanotechnológia, vállalatok által irányított elnyomó rendszer, ahol technológia mindennapi életünk részévé válik függőséget okozva - de ebből azt hiszem köszönöm szépen inkább nem kérek, annak ellenére, hogy erőteljesen ebbe az irányba halad a világunk. Amit viszont hiányoltam az a város bemutatása, és bár tudható, hogy Fokvárosban tartózkodunk, de szívesen olvastam volna róla ennél sokkal-sokkal többet. Érezhető, hogy az írónő a karakterábrázolásra fektette a hangsúlyt, hiszen a könyv első fele a különböző szereplők jelleméről, életéről szól ami természetesen nem véletlen, de emiatt a befejezés bizony háttérbe szorult.

Mint ahogy említettem a szereplőkre nagy hangsúlyt fektetett, pontosabban arra a négyre, akik a történet mozgatórugói. Elsőként Kendrát ismerhetjük meg, akinek mindene a fotózás, visszafogott, halk szavú lány, szívesebben használja az analóg technológiát a digitálissal szemben. Aztán ott van Toby, a blogger, a kábítószerfüggő, a gazdag fiú, aki szívesen belemászik olyan élethelyzetekbe, ami a rendszer ellen van. Tendeka, a forradalmár, a szegény fiú, aki egy nagyobb hatalom mögé bújva, a rendszer ellen szervez mozgalmakat. És végül Lerato, akinek a nemét nem tudtam egy darabig hova tenni. Lerato, hideg, számító munkamániás. E négy ember, e négy különböző személyiség, ám én mégis csak egyet tudtam ezek közül megkedvelni, mégpedig Kendrát.

Tulajdonképpen egy szemernyit sem csalódtam, sőt kifejezetten üdítő volt egy másik műfajba tartozó könyvet olvasni. A Moxyland kellemes, pörgős olvasmány, csak meg kell szokni a stílusát. Ennyi. :)

 

"A látás leszűkíti az ember képzeletét a vízben, csak az van, amit lát, a világ tíz méter, legfeljebb tizenöt. De a tökéletes sötétségben érezni lehet a valódi nagyságát, a kontinensek közt tátongó ismeretlen teljes mélységét és súlyát."

A hibái ellenére mégis fontos könyv ez az ember életében, hiszen egy olyan világ jövőképét láthatjuk, amibe szépen magunk is belecsöppenünk. Olyan, amit az ember nem egy könnyen felejt el, hiszen eszébe jut egy-egy mozzanatról, történetről, érzésről, olyan ami napokig - hetekig bennünk marad.

Értékelés: 5/4,5

Mások is olvasták:

Nima: ITT

Shanara: ITT