2014. január 23., csütörtök

Sárga cetli 2.


Csak tudnám miért vagyok a Szukits hírlevelére feljelentkezve? Ugyanis küldtek nekem ma egy levelet, amiben felhívták figyelmemet William Kings könyvére ami újfent egy ígéretes regénynek ígérkezik. Természetesen most már fáj rá a fogam, mert miért is ne. És ha már ott jártam, akkor megnéztem az előrendeléseiket is, ahol találkoztam a Sírhant folytatásával, ami szintén felkerült a beszerzendő listámra. ;)

Íme:

William King: A halál angyala

"Ezer éve megváltozott a világ…
Ezer éve, amikor menekülniük kellett saját, végzet sújtotta földjükről, idegen lények érkeztek erre a világra – hódítók, akik sárkánytűzzel, fegyverrel és mágiával szolgasorba kényszerítették az embereket.
Az emberek, más választásuk nem lévén, beletörődtek abba, hogy ezután a terrarchiak zsarnoki hatalma alatt kell élniük. Az idő múltával alkalmazkodtak a körülményekhez, megtanulták az együttélés szabályait.
A terrarchiak, miközben folytatják a világ birtokba vételét és egymással is torzsalkodnak a konc felett, keményen lesújtanak az időként felbukkanó lázadó csoportokra és azokra az iszonyú szörnyekre, amelyeknek létéről korábban még az emberek sem tudtak. A harcokhoz a fegyvereken, mágusokon és a sárkányfajzatokon kívül mindenek előtt katonákra van szükségük, az emberek között pedig mindig akadnak olyanok, akik kényszerből vagy a zsold reményében hajlandóak vért ontani.
Az egyik ilyen szedett-vedett, barbárokból, tolvajokból, gyilkosokból, tapasztalt veteránokból és muskétásokból álló század a Halál Angyalának fekete lobogója alatt menetel. Bátrak és elszántak a harcban, vadak a mulatozásban; úgy élnek, hogy tudják: bármelyik pillanatban elviheti őket a halál. Úgy teljesítik a terrarchi tisztek parancsait, hogy közben gyűlölik őket – ahogy megvetik a köztük menetelő fiatal harcost is, aki félig ugyan ember, de félig a hódítók véréből való.
Miközben a század egyik csatából a másikba menetel, miközben Rik, a félvér újabb és újabb tapasztalatokat szerez, lassanként világossá válik: az emberiség múltjában léteznek olyan, elfeledettnek hitt istenek, akiktől rettegnie kell terrarchinak és embernek egyaránt, valamint borzalmas lények is, akik vissza akarnak térni erre a világra."


Darynda Jones: Második sírhant

"Magándetektív, bárpultos… és jól áll neki a halál.
Charley Davidson, a halál szexi angyala visszatér, hogy újabb fergeteges kalandjaival és sziporkázó poénjaival mindenkit levegyen a lábáról! Vajon sikerül megfejtenie a titokzatos körülmények között eltűnt Mimi rejtélyét? Beteljesedik forró szerelme a Sátán szívdöglesztő fiával? Na és mi történik a mennyország kapuját ostromló démonokkal? A tavalyi év legszellemesebb paranormális románcának második részét a humor és az érzékiség szerelmesei egyaránt imádni fogják!"

2 megjegyzés:

Tara Nima írta...

én csak azt nem értem, miért nem találtam rá korábban a szukitsra. :))

Christina alias Pöfivonat írta...

Nima: na azt én is szeretném tudni. :D