2014. február 10., hétfő

Sárga cetli 3.


Delta Vision oldalát szemezgetve bukkantam ezekre a kedvességekre, amiket mindenképpen szeretnék majd a polcomon tudni. Hátha nektek viszont elkerülte a figyelmeteket. ;)

Brandon Sanderson: A törvény ötvözete 

Brandon Sanderson, az ünnepelt Ködszerzet-trilógia után most ismét visszatér abba az epikus világba, amely megalapozta helyét a világ elsőszámú fantasy írói között.

A Ködszerzetben megismert események óta eltelt háromszáz évben Scadrial átalakult. Soha nem látott magasságú tornyok törnek az ég felé, vasút- és csatornahálózat szeli át a tájat. Ám ez a világ még mindig a mágia otthona.

Kelsier, Vin, Elend, Sazed, Kobold és a többiek már bekerültek a történelem – vagy a vallás – nagy alakjai közé, de az allo­mancia és ferukímia ősi mesterségeinek még a tudomány megújulása ellenére is van hely ebben az újjászületett világban. A városokon túl húzódó, gyéren lakott Végeken a mágia alapvető eszköz a rendet és igazságszolgáltatást fenntartó bátor férfiak és nők kezében.

Közéjük való Waxillium Ladrian is, a ritka ikerszerzet, aki mívesként fémekre taszít, viszont ferukimistaként csökkenteni vagy növelni tudja a testsúlyát. A Végeken eltöltött húsz esztendő után Wax egy családi haláleset miatt kénytelen visszatérni a metropoliszba, Elendelbe. Fel kell vennie a nemesi ház fejének halálával megüresedett posztot, ami nagy feladatokat ró rá, és méltóságteljes viselkedést követel meg tőle. Legalábbis Wax így hiszi, amíg csak számos kaland közepette rá nem döbben, hogy a város előkelő kúriáiban és elegáns fasorai alatt még a puszta Végek banditáinál is sokkalta nagyobb veszedelem rejtőzik.

Robin Hobb: A végzet hajója I.-II.

Tintaglia sárkány kiszabadult mágusfa koporsójából. Magasan szárnyal a Záporfolyam fölött, miközben odalent biztos halál, fulladás vár Reynre és Seldenre. Málta és a szatrapa egy gyorsan széthulló, parányi csónakban próbál meg szembeszállni a savas vizű folyó könyörtelen hullámaival.

Althea és Brashen végre újra együtt kelt útra. A Paragon élőhajó fedélzetén vakmerően bevitorláznak a kalózok vizeire, hogy megmentsék a Vestrit család élőhajóját. Viviánát a kalózok királya, Kennit rabolta el. Paragon szedett-vetett legénysége azonban lázadásra készül, és zendülő gondolatok bukkannak fel az őrült hajó elméjében is. Közben pedig Viviána körül valósággal hemzsegnek a tenger vizében a félelmetes kígyók. Tántoríthatatlanul követik a végzetes irányba vitorlázó élőhajót.

Ezeken kívül még érdekel egy könyv, de az már az Ulpius kiadó gondozásában fog megjelenni, fogalmam sincs hogy mikor csak azt tudom hogy náluk, még pedig ez a könyv:

Kristen Proby: Velem Seattle-ben

Hogy a tengerparton összeakadjon egy szexi idegennel, nem szerepelt Natalie Conner terveiben azon a békés, fotózásra alkalmas reggelen. És ugyan mi a csudáért gondolja azt a férfi, hogy Natalie pont őt akarja fényképezni? Ki ez a pasas egyáltalán? Bár az tagadhatatlan, hogy dögös és hihetetlenül romantikus – gyógyír lehetne Natalie sebzett lelkére.

Luke Williams másra sem vágyik, mint hogy legyen egy kis nyugalma, úgyhogy látva az arcára irányuló kamerát, éktelen haragra gerjed. Amikor azonban rájön, hogy a lánynak fogalma sincs az ő kilétéről, felébred benne a kíváncsiság, mi több, elbűvöli a fotózó szépség. Natalie-nak szexre termett a teste, igéző az ajka, és Luke képtelen betelni vele, de még nem jött el az idő, hogy elárulja a lánynak, ki is ő valójában.

Ám Natalie nem ostoba, és nehezen viseli a titkokat és a hazugságokat. Vajon mi történik majd, ha kiderül, mit rejteget Luke?

Mióta nem vásárolok könyvet, azóta csak a kívánságlistám duzzad, bár szerencsére nem olyan mértékben mint ahogy azt vártam, úgyhogy egyelőre nem rettegek attól mi lesz ha sikerül a fogadás. :D

Hamarosan lesz majd könyvekről is bejegyzés csak most rengeteg minden halmozott fel az utóbbi időszakban, ezért kéretik türelemmel lenni. :)

2 megjegyzés:

Amadea írta...

Te, Pöfi, ugye tudod, hogy ha nagyon bevásárolsz a diéta után, gyakorlatilag ugyanott fogsz tartani, mint a sanyargatás előtt?:))
Ui.: én kb. öt posttal vagyok elmaradva.

Christina alias Pöfivonat írta...

Amadea: igen valahogy sejtettem, hogy a mérleg végül kiegyenlítődik, de remélem sikerül majd ésszerűen vásárolnom. :D Egyébként egész jól el vagyok így, hogy nem veszek könyveket, csak meg kell tanulni a mértékletességet. :)