
A tizenharmadik történet után szükségem volt valami könnyed, szórakoztató olvasmányra. Ebben nagy segítségemre volt Jill Mansell regénye, amit még a Molyon keresztül szereztem be. :)
Bevallom derekasan, hogy azért a szórakozás mellett ért egy-két bosszúság is miközben olvastam. Nem vagyok teljesen megelégedve, de lehet túl nagy elvárásom volt a Setterfield mű után. Így nem vagyok benne biztos, hogy most kellett elővennem és lehet nem is most kellene írnom róla, mert nekem ez csak egy közepest ért meg. Megmondom miért, mert valahol a könyv háromnegyedénél erőteljesen elkezdtem unni. Szerintem túl hosszúra nyúlt és túl sok kis apróság volt a történetben, ami nélkül így is nagyon jó lehetett volna.
Persze ezek a bosszúságok eltörpültek amikor kacarásztam egy-két vicces jeleneten, megjegyezésen. :) Összességében jópofa történet egy igazán kellemes külsőbe burkolva.
Ezek után nem tudom kacérkodjak-e még az írónő többi könyvével is. Lehet nem kéne annyira erőltetni, vagy tévedek?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése