"Finom rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket. Mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy az abszurdumig, netán gyilkosságig vigye el a történetet. A többnyire női főszereplő lelkében lezajló konfliktus sorsfordító lesz hullák nélkül is! Laura a másodszülött gyermek. Édesanyjának bátyja a kedvence, aki akár az angyalok, szőke, kékszemű és csupa élet. Laura kiskorától kezdve azt hallja: "Igen, Laura is aranyos, csak olyan színtelen." Aztán meghal váratlanul a fiúcska és Laura rövid ideig központi szereplő lesz. Majd megszületik a kishúga, Shirley. Aki Laura kétségbeesésére olyan elragadó kisbaba, hogy az egész család kedvence lesz. Laura gyűlöli a testvérét, de aztán történik valami szerencsétlenség, aminek hatására megváltoznak az érzelmei. Gyerekfővel megesküszik magának, hogy minden erejével szeretni és védelmezni fogja. Shirley az igazi "legkisebb gyermek". Önálló és dacosan szabadságpárti. Szerelme megválasztásakor is az. Laura önként mond le a világról, hogy állandóan csak azt figyelje, mi jó a testvérének. Miért lesz mégis mindenki boldogtalan? Hol a határ önzés és szeretet között?" Mindig is kíváncsi voltam arra az Agatha Christiere, aki kipróbálta magát egy másik, tőle teljesen szokatlan műfajban. Az élet súlya című regénye az én szememben a romantikus határát súrolja, pedig valójában a lélektani könyvek kategóriájában van besorolva. Most hogy túl vagyok rajta, úgy érzem a többire annyira már nem is leszek kíváncsi, számomra Agatha Christie inkább megmarad a krimi műfaj királynőjének.
A történet eleinte nagyon érdekesnek bizonyult, kíváncsi voltam mi lesz a végkifejlet, mit lehet ebből kihozni. De a könyv harmadánál valami olyan történt, amire nem számítottam és ez annyira megdöbbentett, hogy már nem is volt kedvem végig olvasni. Számomra túl hiteltelenné vállt az egész és nem igazán értettem, hogy ez most mi is akart lenni. Kár érte, mert az eleje remek, szinte sodortak magával az események, néhol izgatottan vártam a következő sorokat, oldalakat. De miután elérkeztünk ama bizonyos ponthoz sokkal lassabban, kicsit kedveszegetten fejeztem be. A történet végével sem kaptam meg mindenre a választ, vagy ha meg is kaptam, akkor sem éreztem azt a megelégedettséget ami ilyenkor jönni szokott.
Mary Westmacott azaz Agatha Christie nem váltotta be a hozzáfűzött reményeimet, pedig a fülszöveg és az író személye mind-mind azzal kecsegtetett, hogy egy remekbe szabott történettel állunk szemben. Sajnálom, hogy így alakult a kettőnk kapcsolata, pedig Agatha Christie regényeit szeretem, de ez itt és most csak egy közepest érdemel meg.
Értékelés: 5/3
Mások is olvasták:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése