"Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de
ebből százhetvenet simán letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá
egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó
példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány.
Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával –
még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első
látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek.
Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik
eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben
tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig."
Bevallom egy kicsit nehezen szántam rá magam az olvasásra, mert előtte elég sok negatív kritikával szembesültem, ami nem növelte a könyv iránti lelkesedésemet. De végül a kíváncsiságom győzött, mert szerettem volna tudni milyen lehet az a könyv, ami ennyire nem nyerte el az olvasók rokonszenvét.
A problémám az, hogy nem is tudom mit írhatnék, amikor sokan már megtették helyettem. Leginkább Nita és Amadea véleményével értek egyet és nem igazán tudom mivel adhatnék én többet.
Amikor megláttam az Agave megjelenései között, azonnal tudtam, hogy ezt nekem mindenképpen el kell olvasnom, mert érdekelt, hogy mit tud kezdeni magával az utolsó vérfarkas a földön. Jake karaktere kiválóan meg van formázva, valóban olyan hatást kelt, mintha már kétszáz éve élne az emberek között. Vele nem is volt problémám, de a történetvezetéssel már igen. Alapból nem volt szimpatikus nekem az író stílusa. Kicsit olyan érzésem volt, mintha köpködné a mondatokat. Nagyon laza és vagány akart lenni, amit én egy kicsit nehezen emésztettem meg. De ezt még le is nyeltem, mert maga a történet viszont érdekelt. Eleinte azt gondoltam, hogy biztos a többiekkel van a probléma, hiszen nincsen semmi gond a könyvvel. Szerettem azokat a visszaemlékezős részeket, ám egyszer csak azon kaptam magam, hogy unom az egészet. Vagyis ez így nem teljesen igaz, mert voltak részek amik igenis jók voltak, de mindig volt egy pont, amikor újra eljutottam oda, hogy azt néztem mennyi oldal van még hátra.
Összefoglalva, azt hiszem nem ez lesz nálam az év könyve. Glen Duncan stílusa és hullámzó történetvezetése nem nyerte el a tetszésemet, de a karakterábrázolása viszont ütős, az nagyon bejött nekem.
"Kétszáz év után mit számít még néhány nap? De nem, a világegyetem már
csak olyan, hogy évtizedeken át tök méltányos, aztán egyik napról a
másikra zéró toleranciát hirdet."
Sajnálom, hogy vegyes érzésekkel tettem le a könyvet. Pedig még az elvárásaim sem voltak túl magasak, hiszen nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok. Ám mégis azt hittem, hogy nekem tud majd valami pluszt nyújtani,többet kapok majd, de sajnos tévedtem. Glen Duncan egyelőre nem nekem való. Talán majd egyszer valamikor újra előveszem, de most azt hiszem köszönöm, de többet nem kérek belőle.
Mindezek ellenére azt mondom, hogy aki szereti az urban fantasyt és a vérfarkasokat, sz ne habozzon, nyugodtan vágjon bele. Az én véleményem csak egy a sok közül, hiszen vannak akik szerették Az utolsó vérfarkast.
Értékelés: 5/3.5
Mások is olvasták:
Amadea: ITT
Nita: ITT
Francica: ITT
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése