2014. május 5., hétfő

Nagyon szeretném őket is


Végre kész a kert, vagy legalábbis a nagyja már meg van. :) Múlt héten végig kint dolgoztunk, ezért sem volt érkezésem bejegyzést írni, de mától újra elérhető vagyok. ;) Reszkess billentyűzet, mert püfölni foglak!

Első körben szeretném felhívni a figyelmeteket az alábbi megjelenésekre, mert némelyik igazán ínycsiklandozó:

Giselle Green: Bocsánatos bűnök

Van bármi, amit ne tennél meg a testvéredért? És olyan, amit sosem bocsátanál meg neki?

Hollie Hudson és a férje, Richard, lassan minden reményüket elveszítik, hogy valaha is lehet kisbabájuk. 
Ám Hollie képtelen búcsút mondani az álmainak, ezért utolsó mentsvárához, önfejű húgához fordul. Scarlett éppen az ellentéte zárkózottabb testvérének, de képes megadni neki a csodát, amire annyira vágyik, s kihordani a gyermekét. 
Scarlett, akit a nővére csaknem teljesen egyedül nevelt fel, tudja, hogy sokkal tartozik Hollie-nak. Ezenkívül titkos motiváció is hajtja… Az Amazonas menti önkéntes munkából hazatérve azonban nehezen illeszkedik be az otthoni környezetbe, mert a múltja és az elfojtott érzelmei ismét kísérteni kezdik. Ha rajta múlna, legszívesebben azonnal visszamenne az esőerdőkbe. 
Eközben az egyre kétségbeesettebb Hollie élete legnehezebb döntésével szembesül.

A Hudson nővérek lebilincselő történetének középpontjában az áldozathozatal, a testvéri szeretet, a régi-régi titkok és a veszedelmes vágyak állnak.

Amanda Stevens: A próféta

A Sírkertek királynője-trilógia befejező részében hősnőnk, a szellemekkel suttogó Amelia Gray visszatér Charlestonba, hogy pontot tegyen az őrjítő kísértet-históriák végére. A szívdöglesztő detektív, John Devlin nyomában még mindig ott lohol elhunyt kislánya és csodaszép felesége szelleme, ám ezúttal Amelia szeme alatt is sötét karikák gyűlnek: az ő életerejét is parazitaként szívja el egy kísértet, akinek csak ő segíthet. Vajon beteljesedik Amelia és Devlin szerelme, és nyugovóra térhetnek a kósza lelkek? Elhagyja végre a várost a Gonosz? A próféta romantikus történet, kalandregény és kísértet-sztori egyben, a paranormális románcok rajongóinak új kedvence.

Kathleen Tessaro: A parfüm titka

Egy levél és egy váratlan örökség – az illatok rejtélyes világa Párizsban. Gyönyörűen megírt, különleges regény vágyakról, titkokról, emlékekről, szenvedélyről.

Egy francia ügyvédi iroda levélben értesíti a Londonban élő Grace Munroe-t, hogy a módos parfümmúzsa, Madame Eva d'Orsey ráhagyta a vagyonát. Csak egy probléma van: Grace sosem ismerte az örökhagyót. Innentől kezdetét veszi a kalandos és fordulatos utazás, amely során Grace felfedezi, ki lehetett a jótevője, aki megbabonázta a párizsi és a New York-i felső tízezer életét az 1920-as évektől kezdve. Ki volt valójában Eva d'Orsey, aki mindent önmagától ért el, csakis a saját tehetségéből, és végül milyen árat fizetett a sikerért? Mire kiderül az igazság, Grace Munroe élete örökre megváltozik. Nemcsak arra jön rá, miért éppen ő örökölte a vagyont, hanem tanulva Eva d'Orsey sorsából, döntenie kell: azt az életet éli-e tovább, amelyet mások elvárnak tőle, vagy azt, amelyet a szíve diktál..

Gillian Flynn: Sötét helyek

Libby Day hétéves volt, amikor az anyját és két nővérét meggyilkolták a kansasi Kinnakee-ben. Libby túlélte a mészárlást, és nagy port kavaró vallomásában azt állította, hogy tizenöt éves bátyja, Ben volt a tettes.

Huszonöt évvel később a Gyilkosok Klubja – egy hírhedt bűnügyekkel foglalkozó titkos társaság – felkeresi Libbyt. Azt remélik, bizonyítékot találnak Ben ártatlanságára. Libby anyagi haszon reményében együttműködik velük: felkeresi azokat, akik akkor éjjel ott voltak a házukban, és beszámol a klubtagoknak mindarról, amit megtud. A nyomozás során lepusztult sztriptízbárokban és elhagyatott városokban keresi az igazságot, és miközben lassan fény derül az elképzelhetetlenre, ugyanabba a helyzetbe kerül, mint amikor minden elkezdődött: újra egy gyilkos elől menekül. 

Lian Dolan: Szerelmem, William

A fiatal, belevaló tanárnő, Liz nyári nyugalmát három férfi bolygatja fel: a semmiből, egészen váratlanul felbukkanó exférje, aki mellesleg híres hollywoodi sztár, illetve egy sármos politikus – és végül, de nem utolsósorban William Shakespeare.

Előbbi különös állást ajánl neki a nyárra, a politikus a házára pályázik (legalábbis szívesen beköltözne egy időre), utóbbi pedig egy fesztivál névadójaként, és Liz imádott drámaírójaként borítja fel a hősnő életét.

Adott még egy sznob anya, egy Nobel-díjas apa, egy testvér, és egy kamaszodó kislány is, akit Liz nyakába varrnak, és ha ez nem lenne elég, egy kóbor kutya is a főhős mellé csapódik. Nagyon humoros, vidám nyári történet született Lian Dolan, a pasadenai írónő tollából.

Randy Susan Meyers: Kényelmes hazugságok

Három anya. Két apa. Egy gyerek.

Öt évvel ezelőtt Tia őrülten beleszeretett egy családos férfiba. Amikor terhes lett, Nathan eltűnt az életéből, ő pedig a kisbaba örökbe adása mellett döntött. Most viszont szeretné felvenni a kapcsolatot a lányával és a volt szerelmével. 
Öt évvel ezelőtt Caroline, a neves patológus, hirtelen ötlettől vezérelve örökbe fogadott egy kisbabát, hogy a férjének kedvében járjon. Most azonban már megkérdőjelezi, hogy egyáltalán alkalmas-e feleségnek és anyának.

Öt évvel ezelőtt Juliette ideálisnak tartotta az életét: szerető családja, szilárd házassága és gyümölcsöző vállalkozása volt. Majd kiderült Nathan viszonya. A férje megfogadta, hogy soha többé nem lép félre, és ő bízott benne. De ez még azelőtt volt, hogy az asszony tudott volna a babáról.

Most, hogy Juliette felbontotta a Nathannek érkezett levelet, a világa újra összeomlik. Hogyan tudta a férje megtagadni a lányát? És mi mindent titkolhat még? Juliette szeretné kideríteni az igazságot, s a kislány keresésére indul. A kutakodása Tiához és Caroline-hoz vezeti, és a három nő olyan következményekkel találja szemben magát, amilyenekkel egyikük sem számolt.

5 megjegyzés:

Nita írta...

A Sötét helyeket mindenképp be fogom szerezni, mert én a Holtodiglant is szerettem.

Christina alias Pöfivonat írta...

Nita: és csak azaz egy érdekel a listából? :) A Holtodiglant még nem olvastam de tervbe van véve. :)

Tara Nima írta...

a szerelmem, william is érdekes lehet, de a sötét helyek tuti befutó.

Nita írta...

Pöfi: Nekem most csak ez az egy szimpatikus. :) A Holtodiglant meg szerintem szeretni fogod!

zakkant írta...

Remélem a Holtodiglan jó lesz, mert érdekel a Sötét helyek engem is :) Most kezdem majd el, sokak szerint nagyon jó. Kíváncsian várom!