2010. április 15., csütörtök

Dennis Lehane: Titokzatos folyó

A regény három gyerekkori barát: Dave, Sean és Jimmy történetét meséli el nekünk. Tizenévesek voltak amikor Davet sötét alakok rabolták el, de mikor négy nap után visszatért, nem csak Dave változott meg, hanem a barátságuk is. Sok év után a három volt barát élete újra keresztezi egymást egy tragikus haláleset miatt.

Igazán lehengerlő regénnyel állunk szemben. Nem csak a történetvezetés remek, hanem a szereplők és azok lelkivilágának ábrázolása is. Nem is emlékszem, hogy ebben a műfajban olvastam valaha olyan könyvet, ahol ennyire mélyrehatóan mutatta volna be az író az emberek érzelmi vívódásait. Nem csak egy egyszerű történetet kapunk, hanem annál sokkal többet, mert a regény olvasása közben mi magunk is átéljük a tragédiát. Még most is beleborzongok. :S
Azért is annyira hihető ez a történet, mert számomra életszerűen viselkednek a szereplők. Hiszen félnek, kétségbeesnek és reménykednek, mint ahogy a való életben is tennék az adott helyzetben.

Mindezek után kíváncsi vagyok, hogyan adták vissza a történetet a filmvásznon. Sokan bizonyára tudjátok hogy a könyvből film is készült, mégpedig Clint Eastwood rendezésében, ami szintén ígéretes lehet. Nagy valószínűséggel a hétvégén meg is nézzük a férjemmel, ha már kikönyörögte legyen valami öröme. :D Egyébként vicces és egyben érdekes is, hogy az író maga is eljátszott a gondolattal, mi lenne ha megfilmesítenék a történetet:

"- Akkor mi ez az egész? Egy ördögi terv, hogy visszavágjon Marcusnak azzal, hogy megöli a lányát? Most már egy filmben vagyunk vagy mi?
- Sean kuncogott: - Ki játszaná magát?
Whitey eddig szürcsölt a szívószállal, amíg már csak a jég csörgött a pohárban.
- Tudod ezen magam is sokat gondolkodom. Megeshet, hogy megoldjuk ezt az ügyet, Szuperzsaru. A New York-i fantomgyilkos meg ilyenek? Tutira vászonra kerülünk. És Brian Dennehy térden állva könyörögne, hogy játszhasson engem."

Egyébként azon morfondíroztam közben, hogy lehet valamit így megírni. Hogy működik ez? Előbb kitalálja az író a szereplőket és úgy alkotja meg a történetet, vagy megírja a végét és úgy a többit? Ez egy igazán elgondolkodtató kérdés. Főleg egy olyan műnél ami ennyire tökéletes és kidolgozott, semmi hibát nem találtam benne.

Értékelés: 10/10***

Mások is olvasták:
Szeee: ITT

6 megjegyzés:

f-andi írta...

Nem is tudom szeretem-e vagy nem, amikor kedves ismerősök 10/10-re értékelnek egy könyvet. :-)Jó lenne ezt a kérdést megfejtenem...
Kriszti: kell ez a könyv nekem? Sajátnak?

szeee írta...

Andi: szerintem is kiemelkedő krimi. Kiemelkedő az, ahogyan meg van írva. Ezt én mondom, aki nem igazán vesz ilyesmit a kezébe, de ez már szinte szépirodalom :)

f-andi írta...

Most kerestem rá a port-on, és rájöttem a képekből, hogy láttam valamikor. De nem emlékszem rá, csak arra, hogy tetszett, így lehet, hogy megszerzem valahonnan a könyvet.

szeee írta...

a film sem volt rossz, de a könyv sokkal jobb, csak ajánlani tudom.

Christina alias Pöfivonat írta...

F-Andi: Igen kell, mert kurva jó könyv. :D Ennyi! :D

Christina alias Pöfivonat írta...

Ja és Szeee-nek igaza van, mert tényleg kiemelkedő. Nem nagyon szoktam hasonlóba belefutni. :)

A filmet meg a hétvégén meglessük, kíváncsi leszek. ;)