"1979 nyarán történik szörnyűség történik a gyönyörű Balti-tengeri szigeten. A féltestvérek, Erika, Laura és Molly minden évben itt töltik a nyarat temperamentumos apjuknál, Isak Lövenstadnál. A három fiatal lány gyorsan változó, kiszámíthatatlan viszonyt alakít ki a többi ott nyaraló vendéggel, köztük Ragnarral. A gátlásos fiú mindig fut valaki elől, Isakhoz pedig valamiféle furcsa vonzalom fűzi. A tragédia után huszonöt évnek kell eltelnie, hogy a nővérek visszatérjenek a szigetre, és szembenézzenek a múlttal. Az Áldott gyermek a bűn, a felelősségtudat és a megbékélés, az emlékezés és a felejtés közti sodródást írja le, miközben a cselekményt a nyers érzékiség és az erőszak hullámai festik alá. Az egyes élettörténetek törékeny közös sorssá fonódnak – ám e közösségben szinte bárki kívülállóvá, kitaszítottá és üldözötté válhat."Egy különös történet, egy különös hangvétel...
A történet két szálon fut, egyszer a jelenben egyszer a múltban. A jelenben testvérek mindennapjait ismerhetjük meg, miközben visszaemlékeznek a gyerekkorukra. A hangsúly egyértelműen a múlton van, ott történt valami titokzatos, amire senki sem szívesen emlékezik. Ez a lappangó titok hátborzongató módon végigkíséri az egész könyvet.
"Ébren vagyok, mondta Ragnar. Totálisan ébren, annyira ébren, amennyire sosem voltam a majdnem tizennégy évig tartó életem során. Hogyha ez nem ébrenlét, hanem ez az alvás, akkor mindig így akarok aludni."
Az első oldalakat faltam és faltam, mivel egyből magával ragadott ez a különös hangulat. Érdekes és feszültségkeltő volt, a feszességet pedig fokozták a rövid tőmondatok és a tördelés is (nekem erről Anna Gavalda: Együtt lehetnénk című könyve ugrott be). Ám ez egyszer csak megszakadt a regény közepe tájékán, elvesztettem az érdeklődésemet. Már nem érdekelt, már nem akartam tudni hogy mi lesz a vége - legalábbis egy darabig - aztán újra elkapott a lendület. Az írónő újra visszatért oda, ahonnan az eleje elindult, újra felkapta a fonalat és ami ezután történt, na azt nem kívánom senkinek. Sose gondoltam volna, hogy a gyerekek ennyire kegyetlenek is tudnak lenni.
A szereplők sem egyszerű emberek, olyanok akiket nem lehet és nem is tudnék megszeretni. A lányok édesapját egyszerűen megvetettem, szerintem borzalmas egy apa. A gyerekek közül Erikáról tudjuk meg a legtöbbet, aki rengeteg olyan hülyeséget elkövet, amit ilyen korban el lehet. Sajnáltam, mert úgy gondoltam , hogy neki a legnehezebb feldolgozni a gyermekkorban megtörtént eseményeket, attól függetlenül, hogy sok mindenről ő tehet.
"Nem tűnünk el nyom nélkül. Az életünkkel hagyunk nyomot magunk után."
Linn Ullmann kiválóan játszik a szavakkal, a mondatokkal. Remekül építette fel a regényt, aminek különös hangulata lévén az ember nem tudja meg nem is akarja letenni azt. Ha neked pont ilyenre van szükséged, akkor hidd el, ez a regény neked való.
A könyvért köszönet a Scolar kiadónak!
Értékelés: 5/4
Mások is olvasták:
Amadea: ITT
Annamarie: ITT
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése