"Sugar Beth Carey anyagi javakban gazdag, ám érzelmekben szegény családban nőtt fel. Az apja együtt élt egy másik nővel, törvénytelen gyermeke is volt, s mivel végtelenül önző volt, eszébe sem jutott, milyen szörnyű lehet Sugar Bethnek és Winnie-nek ugyanabba az iskolába járniuk. Winnie csak álmodott arról, ami Sugar Bethnek megadatott: szépségről, gazdagságról, magabiztosságról és Ryan Galantine-ról, a városka legnépszerűbb fiújáról. Volt azonban valamije, amit Sugar Beth nem vehetett el tőle: az apja szeretetét. Ezért Sugar Beth rajta állt bosszút, s minden lehetőséget megragadott, hogy megalázza. Az esetlen, önbizalomhiányban szenvedő kis fruskának pedig hogyan is lehetett volna esélye a szépséges Sugar Beth-szel szemben? Amikor az anyja halála után az apja bejelentette, hogy feleségül veszi régi szeretőjét, Sugar Beth megesküdött, többé nem teszi be a lábát a szülővárosába. S annak ellenére, hogy az apja megfenyegette: kitagadja az örökségből, a lány betartotta a szavát. Az apa később szívinfarktust kapott, s a lánya csak ekkor tudta meg, hogy beváltotta a fenyegetését az örökséggel kapcsolatban. Sugar Beth öt hónap alatt elvesztette az anyját, az apját, a barátait, és a házat, amelyben felnőtt. Még túl fiatal volt ahhoz, hogy sejtse, ez még csupán a kezdet."Az Áldott gyermek után szerettem volna valami habkönnyű olvasmányt a kezembe venni, ezért is esett a választásom Susan Elizabeth Phillips regényére, hiszen benne eddig nem csalódtam. Ám ez a könyve valahogy nem hagyott bennem olyan mély nyomot, mint bármelyik másik. Ennek egyetlen oka van, ugyanis a történetet kicsit nevetségesnek találtam. Valahogy nem tudtam elhinni, hogy a csúnya gonosz boszorka visszamegy a szülőfalujába és a végén mindenki megbocsát neki, minden túl heppi lesz, nekem ez most túl meseszerű, túl hiteltelen. Persze, erre mondhatnátok, hogy az összes története ilyen, ebben igazatok is lenne egy bizonyos mértékig, de ebben valahogy kicsit túllőtt a célon. Vagy csak én vagyok túl kötözködő. :)
Viszont van egy kis apróság, ami a könyv vagy a szerző (nem is tudom) javára szól! Ugyanis minden egyes fejezet elején egy Georgette Heyer bejegyzés van, ami nem csak hogy meghozta a kedvemet az írónő munkásságához, de ennek hatására is vettem meg az első kisregényemet. :) Határozottan ötletes megoldásnak tartottam, egy könyvmolynak annyit jelenthet, mintha egy csokoládéfaló előtt elhúznának egy kocka csokit madzagon. ;)
"– Van egy nászajándékom.
– Nekem is.
– Ha ketyeg, hívom a rendőrséget."
Mindettől függetlenül a szerző hozta a szokásos stílusát, hisz benne van minden: humor, romantika, szenvedély és egy boldog befejező vég, amiért szeretjük és szeretni is fogjuk Susan Elizabeth Phillipset. :) Na meg persze egy SEP függöny polcáról nem maradhat el ez a darab sem, még ha egy kicsit el is üt a többitől.
Értékelés: 5/4
Mások is olvasták:Amadea: ITT
Niki: ITT
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése