"Louis Rosen és társa eddig zongorákat árult, mostantól azonban embereket. Pontosabban történelmileg hiteles szimulákrumokat olyan személyiségekről, mint például Abraham Lincoln. A gond csak az, hogy az érdeklődő egy kapzsi milliárdos, aki olyasmire akarja használni a szimulákrumokat, ami illegális. És az sem biztos, hogy lehet csak úgy adni-venni egy olyan valakit, valamit?, mint a Lincoln-szimulákrum. Vajon egy elektromos Lincolnt nem illet meg annyi jog, mint a teremtőit? Vajon az a gép, amely törődik és szenved, nem ér annyit, mint egy nő, aki egyikre sem képes?"Jó régen olvastam már Philip K. Dick-től valamit, talán az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal vagy a Valis lehetett az utolsó. Az elektromos Lincoln számomra nem volt annyira fajsúlyos élmény mint az előbbiek, de egy próbát érdemes tenni vele.
A történet főszereplője egy Louis Rosen nevű üzletember, aki speciális hangszerek előállításával és eladásával foglalkozik üzlettársaival. Partnere, Maury, azonban új üzleti lehetőséget lát, mégpedig élő emberekre megtévesztésig hasonló szimulákrumok előállításában. Az első prototípusok személyiségének megalkotásában nagy szerepe van Maury skizofrén lányának, Prisnek. Konfliktus pedig rögtön több is akad: egy milliárdos üzletember mindenképpen szeretné megszerezni magának a szimulákrumokat, hogy saját nagyszabású üzleti tervét sikerre vihesse, függetlenül attól, hogy mi Louisék célja. A másik gond pedig az, hogy Louis egyre inkább megszállotja lesz a pszichotikus Prisnek, míg végül saját magának is problémái lesznek a valóság érzékelésével.
A magyar cím kissé becsapós, én arra számítottam, hogy elsősorban a néhai elnök személyiségével felruházott szimulákrum körül forognak majd az események, de nem így történt. A történet szimulákrumok körül bonyolódó szála egy idő után elhalványul és lezáratlan is marad, így a fókusz a Louis és Pris közötti bizarr kapcsolatra terelődik egészen a történet végéig. Ez önmagában nem lenne baj, de szerintem a kevesebb itt több lett volna. Noha érdekes kérdések merültek fel, úgy érzem nem lett kellően kiaknázva az első szálban rejlő potenciál. Hogyan éli meg egy személyiség a hirtelen időugrást egyik társadalomból egy másiba? Lehet-e szabadon ki- és bekapcsolgatni egy emberi személyiséggel rendelkező androidot? Ember lesz-e attól, ha emberként képes gondolkodni?
Szerintem nem ez Dick legjobb műve, nem véletlen, hogy az Agave csak most adta ki a többi regénye után.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése