2010. február 22., hétfő

Julie Ortolon: Kamera! Felvétel! Szerelem!

Brent Michaels a híres bemondó egy napon hazatér szülővárosába, hogy részt vegyen a Várom a párom című jótékonysági versenyen. A vetélkedőn három gyönyörű nő közül kell választania, akivel eltölthet egy igazán kellemes estét. Ám ezen a versenyen találkozik ifjúkori barátnőjével, aki időközben már kész nővé érett...

A hétvégén annyira alfába merültem, hogy muszáj volt Robert Merle regénye mellett valami igazán lájtos csajos regényt is olvasnom. Julie Ortolon írónővel akkor kerültünk közelebbi ismeretségbe amikor az Amazon honlapján jártam. Épp volt egy kis szabadidőm a munkahelyen így végignyálaztam azokat az írónőket akik hasonló stílusban írnak mint Susan Elizabeth Phillips és akkor megtaláltam őt és az egyetlen regényét amit kiadtak Magyarországon.

El kell mondanom, hogy ez egy igazán remek választás volt a részemről. Habár a történet szokványos, hiszen adott egy szívdöglesztő fiú, meg egy lány aki épp erre a szívdöglesztő pasasra vár (szóval a szokásos blabla), de mégis annyira jólesett a lelkemnek. Nem kellett gondolkodni és agyontörni a buksimat olvasás közben, nem kellett koncentrálnom és attól rettegnem hogy ha most abbahagyom akkor elveszítem esetleg a fonalat. Ugyanis ebben az esetben tök mindegy volt, hogy hol tartok éppen, mert bármikor bárhol fel tudtam venni a fonalat. Szóval értitek. :)

A karakterek remekül kidolgozottak, életszerűek és imádnivalóak. Az írónő tipikusan olyan szereplőket hozott létre akik szépek, okosak, sikeresek de mégis van valami vaj a fülük mögött, ami miatt titkolózniuk kell egymás előtt. Na persze ahogy az ilyen történeteknél már csak lenni szokott ezeket le is küzdik egymás előtt és boldogan élnek míg meg nem halnak. :) Egyébként a történetet akár meg is lehetne filmesíteni, szerintem lazán megállná a helyét a filmiparban. :) Az írónő beletett mindent ahhoz, hogy az olvasó jól szórakozhasson olvasás közben, ugyanis van benne egy kis humor, némi szomorúság és rengeteg boldogság. Na nekem pont ez kellett egy kis időre, így most már visszakanyarodhatok Merle regényéhez.

A könyvvel csupán egy bajom volt, mégpedig maga a fordítás. Sajnos bosszúságomra találkoztam egy-két kicsavart mondattal, de szerencsére ettől még nem veszített a regény az élvezhetőségéből:)

U.I.: A cím nekem nem tetszik. Blöeee!

Értékelés: 10/8

Mások is olvasták:

10 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia!:)
Ne haragudj, hogy így ismeretlenül letegeztelek, de olyan énhozzám hasonlónak tippelem a korodat (26), olyan fiatalosan és vagányan írsz... Szóval remélem nem baj!:)
A nevem Mariann, már régóta olvasom a blogodat, szívom magamba a tippjeidet mivel én is nagyon szeretek ám olvasni!:)) Véletlenül találtam rád, és azóta is ide-ide tolom a képem. Ahogy tapasztalom, te sokkal vállalkozóbb kedvű vagy a könyvek terén, mint én, aki inkább a szórakoztató irodalmat részesítem előnyben:)(remélem ezért nem kerülök majd pokolra - korábban könyvtárban dolgoztam):D). Szal, egyszerűen most muszáj volt felfednem, hogy vagyok, az írásra késztetésem oka pedig S.E.P. Angyali csók c. könyve volt, kikívánkoznak belőlem a gondolatok. Őt a te véleményed alapján kezdtem el olvasni:)!, és képzeld, először a Se veled, se nélküled címűt olvastam. Nem tom, te találkoztál-e már vele, az egyszerűen fergeteges volt, egy csomót nevettem és romantikáztam. Egyből szívembe zártam az írónőt ,így elolvastam az Apafogót is. Nah, itt már nem volt teljesen korrekt a történet, amin nem tudtam meg nem akadni. Olyan nincs, hogy valakit becsalizunk, csak azért, hogy gyerekünk szülessen. Nem tetszett, hogy a pasi már az elején ráizgul a csajra, annak ellenére amit tett, és így totál kiszámítható volt minden. Nah és akkor ezután következett a fent említett mű. Annyira bepipultam, hogy a pasi annak ellenére, hogy full gazdag, csak azután enyhített az állatok szenvedésén, hogy a nő megjelent. Intelligens, marha sok pénzzel és nem jutott eszébe?? Én tuti nem szerettem volna bele. És a pasi szintén már az elején ráizgult a csajra, akkor meg minek szenvedett annyira a végén? Bocsi, hogy így fogalmazok, csak így a legkézenfekvőbb:).
Ha az írónő azt a vonalat követi, amit a Se veled, se nélküledben, akkor nem tartanám túl csöpögősnek, de így arra hajaz, nagyon. Pedig az annyira jó volt!:) Pont az kellett akkor a lelkemnek és nem mondom, hogy a többi végül is annyira rossz volt, de az általuk folyamatosított vonal nem igen jön be hosszú távon. Egyszer elmegy, talán kétszer, de többször? Azé' megprószálok még néhányat, és hátha:) előjön a könnyedebbik énje S-nek. Tudnál esetleg egy könnyedebbet ajánlani nekem?
Addig is, lehet, hogy beszerzem azt a kameraszerelmeset, már a borítója is őrület:)). Nah, ne haragudj a litániáért, minden jót neked, és maradok hűséges olvasód!:)) Mariann

Christina alias Pöfivonat írta...

Szia!

Abszolút nem haragszom, hogy letegeztél, sőt! :) Egyébként a koromat is nagyon jól eltaláltad, sajnos pontosan. :D

Én is nagy S.E.P rajongó vagyok érdemes elolvasni a többi könyvét is. Viszont arra felhívom a figyelmedet, hogy ez egy komplett sorozat tehát nem mindegy melyikkel kezded. Ha gondolod írj egy emailt és én megírom neked pontosan, hogy jönnek sorban a könyvei. Egyébként nagy kedvencem tőle és érdemes is őket elolvasni: a Csak Te kellesz a Várom a párom (én ezt olvastam tőle legelőször és marha jó volt :D),Álom édes álom stb. Látod!, ezért kell néha váltani mert egy idő után az ember megcsömörlik,legalábbis én ezt tapasztaltam magamon. Ha viszont úgy érzed hogy erre van szükséged akkor vedd elő SEP könyveit. :)

De ajánlanám figyelmedbe Jennifer Crusie könyveit is, azok is haláliak. Vagy Lisa Jewell, ő is remek író. ;) Könnyedek, stílusosak és viccesek.

Ja és érdekes, hogy amiket itt leírtál engem abszolút nem zavarnak, valahogy én ezeket a könyveket mindig egy nagy mesének fogom fel, ahol úgyis happy end lesz a vége. De persze mások vagyunk és mások zavarnak bennünket egy-egy könyvben. :) Én legtöbbször akkor veszem elő SEP könyveit, ha túlságosan leterhelt vagyok a munkahelyen stb, stb mert az ő könyvei mindig kikapcsolnak és megmosolyogtatnak. :)

Remélem továbbra is hű olvasom maradsz és köszönöm. Köszönöm, mert nagyon jókor írtál nekem és ilyenkor jövők rá, hogy van értelme annak amit csinálok. Egyszóval köszönöm! :)

Csenga írta...

Pöfikém naná,hogy van értelme :-)

és ezúton keresem a saját rajongómat :D

Unknown írta...

:) Egyáltalán nincs mit, én köszönöm a tippeket!:))
Igazad van, hogy váltani kell de annyira szeretem a könyveit és nem igazán néztem, hogy mi hogy következik egyszerűen csak amihez hozzájutottam, azt olvastam:)! Akkor megadom a mail címem, és ha nem gond, akkor megkérnélek, hogy küld el nekem azt a sorrendet, jó?:) Ezer hála, mindenért!!:)))
Minden jót!:)
Mariann
foldmar@freemail.hu

Unknown írta...

Jah és a kort illetően én is pont 26 vagyok, ez még egyáltalán nem sok és ezt most nem magam miatt mondom, szerintem sokkal szebb ez az időszak, mint amikor az ember tizenéves! Habár néha nehéz jó döntéseket hozni, de legalább mi hozhatjuk őket!!:D!

szerk. írta...

Azt hiszem akkor ez a legalkalmasabb időpont, hogy én is megszólaljak végre, még 1 pontot adva, hogy még szép, hogy van értelme a blogodnak. :o)
Már hónapok óta zugoskodok nálad, úgyhogy remélem most nagy erőre kaptál. ;o)
(Ami meg a korodat illeti, én valamiért 3 évvel lazán fiatalabbnak éreztelek, de akkor mi 26-osak fogjunk kezet.)
És remélem még sok-sok könyveset olvashatunk tőled!

Christina alias Pöfivonat írta...

Mariann: Ma dobom neked az emailt és nyugodtan keress meg majd ezen az email címem, ha bármi kérdésed van.

Niki: Köszönöm szépen, hogy előbújtál. :) És remélem, hogy továbbra is örömet fogok nektek okozni a blogommal. :)

KOMMENTELJETEK TÖBBET. :D

Joeymano írta...

Soha nem fogom hagyni, h feladd. Mondhatnám, csak a holttestemen keresztül. :D

Csenga írta...

Jáááj mennyien odavannak érted :D

Christina alias Pöfivonat írta...

Elpirultammmmmmmmmmmmmmm!:D