Paula McLain: A párizsi feleség

"Hadley halk szavú, huszonnyolc éves nő, aki már-már lemond arról, hogy valaha is szerelmes és boldog lehet, amikor 1920-ban Chicagóban megismerkedik Ernest Hemingwayjel. Rabul ejti a jóképű fiatal férfi lobbanékony természete és szenvedélyes vágya, hogy íróvá váljon. A rövid udvarlást és a gyors házasságkötést követően hajóra szállnak Párizs felé, és hamarosan az ott élő amerikaiak - köztük Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald - színes és szeszélyes társaságának ünnepelt párja lesz belőlük.
A kávéházak szabados erkölcsű világa azonban ellentétben áll a család és a monogámia hagyományos értékeivel. Hadley féltékenységgel és önbizalomhiánnyal viaskodik, Ernest pedig ígéretes írói karrierjének elindításán fáradozik. Párizs tele van csábítással, és a házaspárnak szembesülnie kell a veszéllyel: Hemingway árulása az irodalomtörténet egyik legszebb szerelmének végét jelentheti."

Volt ebben a könyvben valami, ami rendkívül vonzóvá tette számomra. Talán a dekoratív borító, a fülszöveg, esetleg mind a kettő egyszerre, fogalmam sincs, csak azt tudtam, hogy ezt olvasnom kell.

"- Te szenvedsz meg az ő karrierjéért. És végül mit kapsz cserébe?
- A tudatot, hogy nélkülem nem lett volna képes véghezvinni."

A párizsi feleség Hemingway életének azon szakaszáról szól, amikor megismerkedik Hadleyvel, az első feleségével. A történet túlmutat egy egyszerű életrajzon, hiszen Hadley személyes tolmácsolásán keresztül megtudjuk, milyen volt a nagyszerű íróval együtt lenni, élni és lélegezni, milyen az, amikor valamiről azt gondoljuk, hogy szép és tökéletes, ám az egyszerre csak romokban hever. Paula McLain regénye felhívta a figyelmemet Hemingway könyveire és az életére, szinte ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy az összes róla fellelhető információt megszerezhessem. És hogy miért? Ennek roppant egyszerű oka van, mégpedig az, hogy a legtöbb történetét a saját élményei ihlették. Olyan emberekkel vette körül magát, akik maguk is híresekké váltak, akikre egyszerre felnézett, de közben valahol legbelül megvetette őket. Szeretném a saját szememmel látni, hogyan élte meg ezeket az éveket és napokat, hogyan látta a körülötte zajló eseményeket.  

Magam is meglepődtem mennyire belevesztem a történetbe. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magával tud majd sodorni, és ennyire élvezni fogom. Féltem, hogy az írónő túlságosan a tényekre szorítkozik majd, és egy szárazabb életrajzot kapunk, de nem így történt. A leírásokkal, a költőiségével egyszerűen elvarázsolt engem, nem lehet érzelmek nélkül átsiklani ezek felett. A regény olvasása közben elmerültem egy teljesen más világban,  sikerült megragadni a múltat, és azt, ahogy akkoriban éltek és szórakoztak. Habár kiszámítható volt, hogy miként végződik majd a történet, ez mégsem zavart, mert annyi minden történik a cselekmény előrehaladtával, hogy az leköti az olvasót. Szerettem, hogy ennyi emberrel megismerkedhetünk, és azt is, hogy az író nem csak Hemingwayt helyezte a történet középpontjába, hanem számos más híres személyiség is megfordult a regényben.

Hadley érzékeny, önzetlen, naiv nő, rengeteg sérüléssel a lelkében, akinek semmi mást nem számított csak a férje szerelme. Az összes cselekedetének célja az volt, hogy Hemingway az lehessen, aki mindig is szeretett volna lenni, híres író, és ezért képes volt még önmagát is feláldozni. Nem érdekelte, hogy ezért több száz kilométerre van a családjától, hogy ott élnek ahol ő nem akar lenni, neki semmi nem számított, csak a férje boldogsága. Habár azt gondolom, hogy egy nőnek nem szabad ennyire feláldozni önmagát, mégis becsülöm Hadleyben ezt a fajta önfeláldozást. Hemingway pontosan a felesége ellentéte, de őt a háború és a családja múltja tette olyanná, amilyen lett. Szerette Hadleyt, de az írás sokkal nagyobb szerelem volt az életében és ezért képes volt maga körül romba dönteni mindent.

"Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi történt, de miután elmúlt az egyedüllét varázsa, olyannyira tudatában voltam Ernest távollétének, hogy most a hiánya költözött be hozzám a lakásba. Az árnya ott volt mellettem reggeli közben és lefekvés idején. Ott csüngött a hálószoba függönyén, amelyen fújtatóként áradt ki és be a harmonikaszó."

Sosem olvastam még életrajzi ihletésű regényt, mert mindig attól féltem, hogy túl száraz és unalmas lesz a végeredmény, de A párizsi feleség ennek pont az ellenkezője. Nem mondanám izgalmasnak, de mégis van valami benne, ami arra sarkallja az olvasót, hogy tovább olvassa. Különleges, egyedi könyv, ahol nem csak a híres írók életébe, de a századi eleji Párizs pezsgő életébe is betekintést nyerhetünk.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták: