Karen White: Hazatérés

"A húszéves Cassie Madison elhagyja szülővárosát, a Georgia állambeli Waltont, és soha többé nem akar visszatérni. Ám amikor egy családi tragédia hazaszólítja, szakítania kell New York-i életével, hogy szembenézzen mindazzal, amit egykor maga mögött hagyott… 

Cassie mindent elkövet annak érdekében, hogy új életet kezdjen New Yorkban: beleveti magát a munkába, és levetkőzi déli akcentusát. Ám egy késő éjszakai telefonhívás felszínre hozza mindazt, amit megpróbált elfelejteni. Nem beszélt a húgával, Harriettel, amióta a testvére elcsábította a vőlegényét, és hozzáment feleségül. Most azonban Harriet azzal a hírrel jelentkezik, hogy az apjuk haldoklik. 

Cassie hazaindul, és az egyetlen dolog, amely még az édesapja halálánál is jobban megrémiszti, a találkozás Harriettel és a családjával, amely akár az övé is lehetne. Ám képtelen ellenállni az unokahúgai és az unokaöccse szeretetének, ahogy annak is, hogy otthonának tekintse a városkát, ahol az emberek egymás hogyléte felől érdeklődnek, és a kérdésükre valóban őszinte választ várnak. Miközben meg kell küzdenie egy elfelejtett baráthoz fűződő egyre meglepőbb kapcsolatával és a családot fenyegető tragédiával, Cassie rádöbben: önmagunk elől nem menekülhetünk el, és az otthonunkat nem törölhetjük ki a szívünkből."

A megérzésem vezérelt odáig, hogy ezt a könyvet levegyem a polcomról. Biztos voltam benne, hogy kiváló választás lesz, ez pedig nem állt messze az igazságtól. 

Nagyon kedves gesztus volt az írónőtől, hogy az első oldalakon néhány szót szól hozzánk, az olvasóhoz, hogy megtudjuk miként született ez a történet, miért dolgozta át és miért ebben a formában kapjuk kézhez.

"Amikor a múlt sebei felszakadnak, akkor kezdődik el a gyógyulás."

Karen White története lehetne akár egy hétköznapi egyszerű történet is, de ebben az esetben sokkal többről van szó, hiszen nem csak bemutatja egy család újraegyesítését, hanem megmutatja milyen lehet az igaz szerelem, vagy amikor valaki megtalálja azt az utat, ami mindig is ki volt előtte kövezve. Annak ellenére, hogy igen lassan indul el a történet, mégis hamar el lehet veszni benne. Úgy éreztem ez az én regényem lesz, és bíztam benne hogy ez az érzés végig velem fog maradni. Ám valahol a közepe tájékán úgy voltam vele, hogy nem bírom tovább, az író talán túl sokat akart és ettől kicsit megfáradt a történet. Ahelyett, hogy elkezdte volna beindítani az eseményeket, inkább húzta-vonta, ez pedig rontott valamelyest az élményen. Szerencsére egy ponton kilibbennünk az állóvízből és újra visszatérünk a régi mederbe. Érdemes türelmesnek lennünk, mert a vége mindenért kárpótol minket.

A könyv fő erőssége meglepő módon nem a történet, hanem a helyszínek és a karakterek adják meg az egésznek a savát-borsát. Érezhető, hogy az írónő hatalmas hangsúlyt fektetett a megfelelő helyszínek és a szereplők ábrázolására. Utóbbiak igazán remekül vannak kidolgozva, mindegyik igazi hús-vér ember lesz az olvasó szemében, talán Cassie testvéréből Harrietből kaphatunk volna egy kicsit többet, de így sem panaszkodhatok. Imádnivalóak voltak a Cassie és Sam között zajló párbeszédek, a csipkelődések és a humor mind-mind a történet javára váltak. Egyszóval a szereplők miatt érdemes elsősorban ezt a könyvet a kezünkbe venni.

"Találj rá a szívedre, és hallgasd meg, így nem tévedhetsz."

A Hazatérés szerintem remek könyv a hibái ellenére is, ezért meleg szívvel ajánlom minden hölgytársamnak, mert valószínűleg sokan megtalálják majd benne azt, amitől ez a regény kedvenccé válhat. Habár részben szomorú, mégis sikerült Karen Whitenak úgy adagolnia a humort, hogy a végeredmény annyira mégsem viseli meg az olvasót. Igaz, hogy az összhatás csupán egy erős négyes az én szememben, de ez csak az aprócska hullámvölgy miatt van és ez ne riasszon el senkit sem, mert érdemes legalább egyszer kézbe venni.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták: