Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

"A Sparrow család asszonyai nemzedékek óta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek. Valamennyien március havában születtek, és mire betöltötték tizenharmadik életévüket, különleges képességük mágikus erővel tőrt rájuk. Elinor, a nagymama szó szerint megérzi a hazugságot. Jenny, a lánya ismeri mások álmait, Stella, az unokája – aki éppen a tizenharmadik születésnapját ünnepli – döbbenten ismeri fel, hogy előre látja mások halálát.

Miközben Stella újonnan megismert képességével igyekszik megbirkózni, csaknem végzetes félreértés történik: látomása gyilkosság vádjával börtönbe juttatja az apját. A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege."

Alice Hoffman nem igazán a szívem csücske, mivel az Átkozott boszorkák nem volt nagyon az ínyemre, ezért szkeptikus voltam a címben említett könyvvel kapcsolatban is. De mivel a hangulatom pont ilyen regényre vágyott, ezért úgy voltam vele, hogy akkor megpróbálom. Mit veszíthetek, nem igaz?

Az az igazság, hogy nem igazán tudom megfogalmazni mi volt benne az ami megfogott. Sok hasonlóság van az Átkozott boszorkák és A tizenharmadik boszorkány között, de az utóbbi mégis egy teljes hosszal vezet. Mind történetileg, mind hangulatilag, mind egyéb tekintetben sokkal-sokkal jobb lett. De lehet, hogy most értem meg és csak most tudom értékelni az ilyen hangulatú könyveket. És hogy pontosan miről is beszélek? Van valamiféle varázsa, ami egyszerűen megmagyarázhatatlan számomra. A gyönyörű leírások szó szerint elvittek egy teljesen más világba. Nem igazán érdekeltek az apró kis hibák, egyszerűen csak hagytam, hogy sodorjon magával a történet. 

A fülszövegben olvashatjuk, hogy gyilkosság is történik a könyvben, ami arra enged következtetni, hogy egyfajta nyomozás is lesz benne. De tévedtek , kedves olvasóim. Ugyanis a nyomozás teljes mértékben háttérbe szorul, sőt , igazság szerint el is veszik a történetben. Ami igazán lényeges és ebben a könyvben a központi téma, az a Sparrow család történelme. Ne értsetek félre , engem egyáltalán nem zavart, hogy nem krimibe hajló a regény stílusa, csak nem szeretném ha a fülszöveg mindenkit félre vezetne. Persze vannak benne még apró furcsaságok, de egyáltalán nem érdekelt, nem foglalkoztam velük. Annyira belemerültem a szavakba, a varázslatba, az apró kis mozzanatokra, hogy képes voltam kizárni mindent mást, ami esetleg szúrhatta volna a szememet. 

A szereplők közül Stella volt az egyetlen, akit nem tudtam megkedvelni. Sajnos sokszor szúrta a szememet, rengetegszer követett el olyan butaságokat, amiket biztosan meg fog bánni, ha majd egyszer felnő. Tisztában vagyok vele, hogy mindenki követ el hibákat, de néha olyan szívesen meglegyintettem volna. Stella jelleme volt az egyetlen, ami igazán frusztrált, még úgy is, hogy igazán érdekes képességet kapott, de erről nem szeretnék egy betűt sem ejteni.

"Bárki azt hihetné, hogy a belső ürességtől az ember könnyűnek érzi magát, pedig elviselhetetlenül nehéz."

Alice Hoffman kellemes meglepetést okozott, amin magam is meglepődtem. Ezek után elgondolkodom, hogy nem lenne-e érdemes újra próbálkoznom Joanna Harris: Csokoládé című könyvével. 

U.I.: Majd' elfelejtettem. A borító szerintem iszonyatosan passzol a könyvhöz. Fantasztikus.

Értékelés: 5/5

Mások is olvasták:

Amadea: ITT

Lobo: ITT

Nima: ITT

Joeymano: ITT

Heloise: ITT